39630

Dunaszerdahelyen a Csallóközi Múzeum galériájában május 17-én rendezik meg a XIV. Csallóközi Színes Ceruzák 2013 című kiállítás megnyitóját.

A kiállítás-megnyitó programját maestro Adrián Ohrádka bohóc Teatro komica című mesteri programjával kezdi meg. Műsorát a különböző nemzetiségű gyermekek szavak nélkül is megértik, ezt bizonyítja a bohóc előadásának állandó eleme: a nézőtéren felzúgó gyremekek vidám kacaja.
Maga a rendezvény egy nemzetközi képzőművészeti verseny óvodás korú gyermekek részére. Az elmúlt évekhez hasonlóan a  Csallóközbe számos európai országból érkeztek rajzok: Szerbiából, Csehországból, Lengyelországból, Oroszországból, Magyarországról, és természetesen egész Szlovákia területéről. Az idén Fehéroroszország is bejelentette részvételi szándékát. De nemcsak a rajzok, hanem a tanáraik szüleik kíséretében a gyerekek is tájainkra látogatnak.
Az idei rajzversenyre több mint 1500 rajzot küldtek be, és a szervezők a szokásostól eltérve egy külön kategóriát is meghirdettek Szlovákia legnagyobb óvodásai részére. Szent Cirill és Szent Metód bejövetelének 1150. évfordulója alkalmából a Mesés írásjegyek elnevezésű témát is feldolgozhatták a nagyobbak.
A szakértő zsűrinek –  Dr. Bohumír Bachratý CsC. vezetésével – rendkívül nehéz dolga akadt, ám végül sikerül 55 győztest kiválasztani.
A rendezvény fővédnöke Ing. Tibor Mikuš PhD., támogatói: a nagyszombati önkormányzati kerület, a SzK Kulturális Minisztériuma, Dunaszerdahely városa,  és a környező falvak. A szervezők hangsúlyozták: nagyra értékelik azt a tényt, hogy napjaink szűkös anyagi helyzetének ellenére a rendezvényt nagylelkűen támogatták a Dunaszerdahelyi járás vállalatai és üzletemberei is.
A rendezvény magas színvonalát bizonyítják a számos országból érkező vendégek csodálkozó szavai, akik határozottan egyetértenek abban, hogy hasonló kezdeményezés Európában nem is létezik – mondta Jana Svetlovská,. a rendezvényt szervező Csallóközi Népművelési Központ igazgatója.

Felvidék.ma