40188

Az illetékesek szerint összetett, nehéz építkezés ez, mivel kulturális emlékműről van szó. Az összes javaslatot a felújítással kapcsolatosan különböző hivataloknak kell jóváhagyniuk, sőt az Emlékművédő Hivatalnak is.  Folytatódik a gyűjtés is.

Jelenleg a tűzben sérült falak koszorúinak felújítása zajlik, melyekre fa gerendaszerkezetet helyeznek el. Az újonnan elhelyezett konstrukciók teljesen hasonlóak lesznek az 1817-ben használtakhoz. A kőműves munkálatokat a napokban fogják kezdeni. Mindemellett párhuzamosan folyik a vár építészeti – történelmi kutatása is.
A tetőfedő anyagról még nem döntöttek. Legnagyobb gondot a Rákóczi traktus befedése jelenti, melyre a műemlékvédők a fa zsindelyeket javasolják, a tűzoltók viszont égetett cserepet, vagy egyéb kevésbé tűzveszélyes fajtájú fedőanyagot.
Ilyen és ehhez hasonló kérdések megoldása végett találkoztak az illetékes szervek képviselői június 12-én a Betléri Múzeumban. Elsődleges téma a tető volt.
Kevesebb szó esett arról, hogy be kell fejezni az építkezés első fázisát, mely a falak felújítását foglalja magában. Ezt a részt eredetileg március 1-jére kellett volna befejezni, viszont még most is a sorban harmadik kiegészítést írják alá a határidő meghosszabbítására.
A Műemlékvédő Hivatal közölte, hogy a felújított vár ugyan úgy fog kinézni, mint az 1817-ben történt tűzeset után, amikor is villám csapott a várba. Akkor III. Andrássy István felesége, Festetich Mária újíttatta fel a várat. Hagyományosan mész habarcsot fognak használni a történelmi építmény felújításához.
A vár felújítására folytatódik a gyűjtés. A Belügyminisztérium ismét engedélyezte a műemlék megmentését szolgáló tevékenységet. A meghosszabbított gyűjtés 2014. március 13-ig tart.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39389,38879,37727,37423,37268,36150″}