40171b

Bírálta az Európai Unió katasztrófavédelmi intézményeinek hatékonyságát a magyar köztársasági elnök a közép-európai országok államfőinek csütörtöki találkozóján Pozsonyban.
Áder János emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban több jelentős árvizet is megélt a régió. Hozzátette: látni kell, hogy az Európai Uniónak nincs azonnal bevethető eszköze a katasztrófahelyzetek kezelésére.
    “Az unió szolidaritási alapja elégtelen, megfelelő eszköz nincs a kezében a katasztrófák kezelésére, kevés a pénz, lassú az eljárás és korlátozott a szolidaritási alapban lévő források felhasználása” – szögezte le Áder János, aki javasolta az EU szolidaritási alapjának átalakítását.
    Áder János az indítvány kapcsán rámutatott: az ügy nem csak azokat az országokat érinti, amelyek az elmúlt hetekben kénytelenek voltak megbirkózni az árral, hiszen az elmúlt évtizedben az unió szinte minden országa megszenvedte az éghajlatváltozás következményeit. Hozzátette: ennek kapcsán fel lehet tenni a kérdést, hogy vajon az EU a bajba jutottaknak ugyanolyan gyorsan és hatékonyan segített-e, mint a bajba jutott bankoknak, amelyeket 1600 milliárd euróval támogatott.
    Gondolkozni kell annak a lehetőségnek a megteremtésén, hogy a regionális fejlesztési forrásokból több támogatást lehessen fordítani megelőzésre, gátépítésre, árvízi védekezésre – hangoztatta Áder János, s rámutatott: a természeti katasztrófák a válságból éppen kilábaló országokat fokozottabban sújthatják.
    Az államfők 18. találkozója szerdán kezdődött Pozsonyban. A csúcstalálkozón, melynek mottója A növekedés stratégiájával a válság utáni megújulásért, 20 ország legfőbb vezetői vesznek részt. Magyarországot Áder János képviseli.
    A találkozó második napjának a pozsonyi vár adott otthont. Az elnöki értekezlet résztvevői két plenáris ülést és több kétoldalú egyeztetést tartottak. Ezek fő témái gazdasági és a szociális kulcskérdések voltak, különös tekintettel a válságot követő fejleményekre.

***
Közös, az azerbajdzsáni államfőnek címzett levélben álltak ki a Nabucco gázvezeték projektje mellett Magyarország, Ausztria, Románia és Bulgária államfői a közép-európai országok és a tágabb régió államfőinek csütörtöki találkozóján Pozsonyban.
    Erről Heinz Fischer osztrák államfő tájékoztatta a sajtó képviselőit az államfői találkozó plenáris ülését követő sajtótájékoztatón.
    A Nabucco gázvezeték projektjét támogató közös levél kapcsán Heinz Fischer azt is elmondta: ahhoz Törökország is csatlakozott.
    Az osztrák államfő a téma kapcsán annak a meggyőződésének adott hangot, hogy nem kellene monopolhelyzetnek léteznie. “A diverzifikáció elkerülhetetlenül szükséges és a Nabucco éppen ehhez járulhat hozzá” – mondta Heinz Fischer.
    Rámutatott: a Pozsonyban tartott államfői találkozó megfelelő alkalom volt arra, hogy a levél címzői demonstrálják a kérdés kapcsán képviselt álláspontjukat.

A fenti felvételen (mely klikkel nagyítható) balról: Áder János magyar-, Traian Basescu román-, Heinz Fischer osztrák-, Ivan Gašparovič szlovák-, Dalia Grybauskaite litván- és Bronislaw Komorowski lengyel elnök sajtótájékoztatót tart a közép-európai országok államfői találkozóján a pozsonyi várban.

4017140171c40171d40171e

mti, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”40152″}