40206

Az alsószeli Zele törzs immár kilencedszer szervezi meg az Alsószeli Jurtanapok Kulturális Fesztivált és Nyári Szabadegyetemet. Az idén erre június 28-30 között kerül sor.
A szervezők – ahogy már megszokhattuk – gazdag programmal várják az érdeklődőket. A rendezvény védnökei Berényi József MKP-elnök és Szarka László történész, portálunk médiapartnere a fesztiválnak. A belépés ingyenes!

A hivatalos megnyitó pénteken, június 28-án lesz 18 órákor, de a gyermekudvart már 15 órakor birtukukba vehetik a gyermekek. Várnak rájuk ügyességi vetélkedők is (15.30), majd Écsi Gyöngyi mesedélutánja (16:30).
A megnyitót követően (18:05) a felsőszeli Mátyus, a Zombai Hagyományőrző Egyesület, az alsószeli Varsás néptáncegyüttesek fellépése következik, valamint a Bendő és  Bicskás zenekarok műsora. A cserkészek történetéről  19.40-től tartanak előadást a nagyjurtában. Este fél kilenctől tekinthetik meg a Buda Folk Bad koncertjét, majd 22 órától ismét Écsi Gyöngyi jön – ezúttal a tűzugrást vezényli.Éjfél előtt fél órával a Mea Vita zenekar lép a színpadra.

A szombati (június 29.) gyülekezőt 12 órára tűzték ki. 12.30-tól felvonulás a Lapostól a Millenniumi Emlékműhöz, ahol koszorúzási szertartás következik. A vásártéren 13 órától Cassanova középkori harci bemutatót tart. A kuttyomfitty Társulat 14 órától a betyárok életét eleveníti fel. 15 órától Ulrich Scheller előadása következik: Duna – a folyó, mely elválaszt és összeköt. 14.45-től lovagi torna lesz (Zele Baranta, Cassanova, Fekete Sólyom), 17.45-től a Bohemian Betyars zenekar koncertje, 19.15-től az Alsószeli Magyar Dalkör fellépése. Este 8-tól újabb előadás lesz, Kopecsni Gábor a hagyományos magyar harcművészetről szól. Este kilenctől a Keleti Szél – Vents d’Est” koncertjén láthatjuk Miqueu Montanárót, Balthazar Montanarót, Écsi Gyöngyit, a Régimesét és a Vujicsics együttest. 23 órától hajnalig vigadalom – a ZSEB együttessel.

Vasárnap, június 30-án délelőtt 10 órától ökumenikus istentiszteletet tartanak. Fél egytől hétpróba, azaz ügyességi vetélkedő gyerekeknek. Fél kettőtől Pécsi Ildikó Kossuth-díjas művésznő tart előadást a hlyi evangélikus templomban, “Szeretet nélkül mit ér az egész” címmel. 15 órától koncertezik a Bóbita Zenekar. A nagyjurtában 16 órától a VÁNDORLÁSS Tawahka Expedíció könyvbemutatója lesz – Kovács Zoltán és Győry Attila közreműködésével. 17 órától a Budapesti Utcaszínház bemutatja “A lónak vélt menyasszony” című darabot. 18 órakor elsz a Vermes törzs lovasíjász bemutatója. 19 órakor Ádám Róbert tart előadást, Ősnyelv-nyelvős címmel, majd az este nyolc órára tervezett zárszó után a Pannonia Allstars Ska Orchestra koncertje zárja a rendezvénysorozatot.

Az állandó programok között találjuk a gyermekudvart, a kézművesek utcáját, a gyógyító jurtát, a borudvart, a kávél- és teaházat, a Falodát, a Hörpintőt, a Sereldét és több kiállítást is. További tájékoztatás a rendezvény honlapján: www.zele.sk

* * *

2005 nyarán négy napos programmal indítottuk útjára a már önálló kulturális fesztivált. Az első évben mintegy 500 – 1000 látogatót láttunk vendégül. Mivel pozitív visszhangra talált nem csak községünk lakosai, de a környékről érkezett látogatók körében is, 2006-ban, immár hagyományteremtő szándékkal láttunk munkához. Tapasztalataink alapján három napra szűkítettük az időtartamot, mennyiség helyett inkább a minőség felé igyekeztünk elmozdulni. A program híre sok felé eljutott, ennek tudható be, hogy akkor mintegy megkétszereződött az érdeklődők száma, a három nap során kb. 2000 látogató fordult meg a rendezvény helyszínén. Sikerült meghívnunk neves honi és magyarországi fellépőket, előadókat, a program színes és változatos, minden korosztály számára élvezhető volt.
A Jurtanapok fokozatosan a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális rendezvényei közé emelkedett. A színes változatos program mellett maga a fesztiválhelyszín is különleges légkört kölcsönöz, az előadások jurtában folynak, a kézműves foglakozások és minden egyéb program szabadtéren zajlik. A kulturális programokat gyerekjátékok, szalmavár, Borudvar, íjászat, baranta foglakozások egészítik ki. A három nap során különféle ételeket, saját készítésű kemencében sült lepényeket kóstolhatnak a látogatók, a programszünetekben a „Gyógyító jurtában” csontkovács, köpölyözés várja az érdeklődőket. Az évről évre növekvő nézőszám és a visszatérő vendégek sokasága bizonyítja, hogy a Jurtanapok igazi családi program, minden korosztály számára érdekes és szórakoztató programot kínál.(zele.sk)

Felvidék.ma, on{iarelatednews articleid=”34626,34560,29209,15534″}