40056

Június 7-én került sor az Ipolysági Magyar Tannyelvű Gimnáziumban a Millenniumi Ösztöndíj ez évi átadására.
Az ösztöndíjat a magyar államalapítás millenniumának tiszteletére az Ipolysági Magyar Gimnázium egykori diákjai, Csáky Pál politikus író, Molnár Imre, történész, diplomata és Vanda Károly ipolyszalkai esperesplébános alapították, az ötletgazda Molnár Imre javaslatára 25. érettségi találkozójuk alkalmából. Azóta minden évben megjutalmaznak két ipolysági gimnazista diákot, egyet az Ipolysági Magyar Tannyelvű Gimnáziumból és egyet a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskolából, akiket kiváló tanulmányi eredményeik, a különböző versenyeken elért eredményeik, példás magaviseletük és a gimnáziumi közösségért vállalt munkájuk alapján iskolájuk tanári kara a kitüntetésre méltónak talál. Az idei ünnepélyes díjátadást Ipolyság városának polgármestere, Lőwy János és a három „öregdiák” hajdani osztályfőnöke, Píri Lajos nyugalmazott iskolaigazgató is megtisztelte jelenlétével.
„Legyetek büszkék arra, hogy ipolysági gimnazisták vagytok. Az élet bizonyára megpróbál majd titeket is, elkerültök a világ számos helyére, de akármilyen helyzetbe kerültök is, s akárhol csodálkoztok rá a világ számos méltán szépnek tartott helyére vagy az ottani műalkotásokra, előbb-utóbb rájöttök majd, hogy szülőföld, alma mater csak egy van. Az a hely, ahová visszaálmodjátok magatokat, amely ebben a legfogékonyabb korban, a középiskolás korban olyan értékeket csepegtetett belétek, amelyek életetek végéig meghatározzák a jellemeteket és az esélyeiteket” – mondta Csáky Pál a mai ünnepi rendezvényén a jelenlegi ipolysági gimnazistáknak. „Elmentünk Ipolyságról. De lélekben mindannyian magunkkal vittük a hajdani iskolánk, kisvárosunk egy-egy darabját is. Vittük tanáraink emberségét, szeretetét, vele diákkori csínytevéseink maradandó emlékét, az ipolysági tájat, a szomjas rétek között kanyargó karcsú folyót….” – emlékezett Molnár Imre az ünnepség során a hajdani diákévekre.  Vanda Károly esperesplébános pedig arra hívta fel a jelenlévő diákok figyelmét, hogy nyilván az ő életük során is lesz sok nehézség, nyomás, de ezek – ahogy annak idején a három „öregdiákot” – a mostani gimnazistákat is megerősítik majd. „Ahogy az evangélium mondja, ha sziklára építjük a házat, az megmarad, azt nem fújja el a szél” – mondta.
Az ösztöndíj részét képezi, hogy a díjazottak részt vehetnek egy egyhetes magyarországi kiránduláson, ahol megismertetik őket a magyar történelem és a magyar kultúra legszebb alkotásaival, számos kiváló kulturális programon vehetnek részt, s egyben megismerkedhetnek magyarországi és más kisebbségi közösségekből jött diákokkal is, aminek eredményeképpen sokszor hosszú évekre, olykor akár életre szóló barátságok is köttetnek. A díjazottak ezen kívül egy évig birtokolhatják a Millenniumi Ösztöndíjhoz tartozó magyar koronaékszereket ábrázoló vándorplakettet is. Az idén az Ipolysági Magyar Tannyelvű Gimnáziumból Mlynárik Brigitta kapta a Millenniumi Ösztöndíjat, a díjazottat Petrezsél Zsuzsanna, az iskola igazgatónője mutatta be a jelenlévőknek. A Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola díjazottja pedig szoros versenyben Szrsen Csilla lett, akit Pálffy Dezső iskolaigazgató méltatott.
Az Ipolysági Magyar tannyelvű Gimnázium, amely 1913-ban királyi magyar gimnáziumként jött létre, idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. A mai rendezvény is eme jubileum jegyében zajlott, amely színvonalas kultúrműsorral és a diákok közti informális találkozóval ért véget.

Képgalériánk itt tekinthető meg.

Dunajszky Éva, Felvidék.ma