39976

Badiny Jós Ferenc magyarságtudós, sumerológus professzor Losoncon álló szobrát együtt koszorúzták meg a helybeliek és budapestiek az összetartozás jegyében június 2-án.
Az ünnepséget a Palóc Társaság és a Csemadok Losonci Alapszervezete szervezte. Badiny Jós Ferenc a Losonc melletti Gácson született, majd a család Balassagyarmatra költözött, itt érettségizett. Aztán Budapesten a Műegyetemen folytatta tanulmányait. A háború után Argentínába vándorolt ki, ahol a sumerológiával kezdett foglalkozni.
Badiny Jós Ferenc őstörténész a sumír-magyar nyelvazonosság hirdetője és bizonyítója.
Hazatelepülése után röpke pár év alatt átírta a magyar közgondolkodást. Állítja, hogy igazi őshazánk a Kárpát-medence, s az itt lakó őshonos nép az évezredek során többször is ötvöződött az ide érkező, illetve ide visszatérő keleti népekkel.
Tudós volt, akiről a „hivatalos” tudomány mindmáig nem vesz tudomást. Életműve mégis túllép minden tudományosnak hirdetett kereten. „Az igazság hirdetése mindig forradalmat okoz a hamisságban” – így vélekedett. Gondolkodásával, műveivel a magyarságot szolgáló, örök felejtésre ítélt igazságokat mondott ki és bizonyította tételeit. Megismerése, megértése és elismertetése, megérdemelt rangra emelése csak idő kérdése.
A Losoncon jelenlévő koszorúzók gondolatainak éltetését vállalták fel.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”34184,15097″}