40101

Pozsony megyében hét politikai párt – az SDKÚ-DS, KDH, Most-Híd, SaS, MKP, OKS és a Zöld Párt – közösen küzd meg az őszi megyei választásokon a választópolgárok kegyeiért.
Az egyes politikai pártok képviselői a mai nap folyamán ünnepélyesen aláírták a koalíciós szerződést. A közös jelöltjük a megyefőnöki tisztégre a jelenlegi megyefőnök, Pavol Frešo (SDKÚ-DS).
A szerződésből az is kiviláglik, hogy a legtöbb jelöltet – tizenkettőt – a kerületi képviselői tisztségekre a KDH indít. Az SDKÚ-DS-nek 10 jelöltje, az SaS-nek és a Most-Hídnak 8-8, az MKP-nak 3, az OKS-nek és a Zöld Pártnak pedig 1-1 jelöltje lesz a közös listán.
Pavol Frešo nem lát gondot abban, hogy a megyefőnöksége mellett egyúttal parlamenti képviselő is, és továbbra is így szeretné ezt folytatni. „Ez az emberek akarata. Sohasem titkoltam, hogy meg akarom tartani a képviselői mandátumomat is, de nem akarok két fizetést szedni. Így lesz ez ezután is. Kényelmesen irányítható a megye amellett, hogy képviselőként a parlamentbe is járok, és nem tudom elképzelni azt, hogy valaki Brüsszelből szeretné irányítani a megyét” – üzente.
Az SDKÚ-DS elnöke mai beszédében kijelentette, hogy a koalíciós szerződés mai aláírása a jobbközép párok képességének a bizonyítéka az együttműködésre. „Négy éve működőképes jobbközép koalíciónk van Pozsony megyében, ezúttal csatlakozott hozzánk az SaS, a Most-Híd és a Zöld Párt is, hogy egyesítve erőinket alternatívát alkossunk a Smerrel szemben. Szeretnénk az elkezdett munkát befejezni és például szolgálni Szlovákia többi részének is. Kihívás számunkra is, hogy egy ilyen alternatívát ajánljunk fel Szlovákia felé” – jelentette ki.
Figeľ szerint a mai egyezség jó kiindulópont a még jobb eredményekhez az elkövetkező négy évben. „Azt kívánom, hogy az egyes pártok minőségi képviselőjelölt-csapatot állítsanak Pavol Frešo mellé” – fűzte hozzá. A Most-Híd vezetője, Bugár Béla szerint a mai aláírás annak a bizonyítéka, hogy ahol van akarat, ott lehetséges az együttműködés.
Az SaS vezetője Richard Sulík szerint fontos megmutatni, hogy a jobboldal képes együttműködni. „Mi, az SaS-ben nem vagyunk teljesen meggyőződve arról, hogy Szlovákiának szüksége van a magasabb szintű területi egységekre, de ha már egyszer itt vannak, akkor versenybe kell szállni, és meg kell akadályozni, hogy mindent a Smer uraljon. Ezért is bosszant bennünket, hogy némely megyei partnerünk más megyékben a Smerrel lépett koalícióra” – jelentette ki.
Az MKP elnöke, Berényi József azt állítja, hogy pártja erős képviselettel bír Pozsony megyében ebben a választási ciklusban is, ezért azon van, hogy ez továbbra is folytatódjon. Az OKS elnöke, Ondrej Dostál megengedte, hogy ilyen széles jobbközép koalíció valószínűleg sehol máshol nem lesz, „de Pozsony megye azt az utat mutatja, ahogyan a jobboldalnak együtt kellene működnie. Jó alapfeltétele ez annak, hogy Pozsony megye ne vörösödjön be” – vélekedik.
A tárgyalásra Daniel Lipšic pártját (Új Többség-Egyezség) is meghívták, de az elutasította a részvételt. „Nem fogadták el, nincsenek meg még a struktúráik, még csak most alakulnak” – magyarázta Frešo.
Arra a kérdésre, hogy miért nem kerül sor a jobbközép pártok egyesítésére más megyékben is, Figeľ azt válaszolta, hogy Pozsony megyében a pártok a jelenlegi együttműködésre építenek. „Én csalódottságomnak adtam hangot a KDH besztercebányai struktúráinak döntése miatt is (a KDH-nak a Smer-SD-vel kellett volna ott koalícióra lépnie – a szerk. megjegyzése), de demokratikus párt vagyunk. További egyezségekről is tárgyalunk még, hogy az értékrendbeli és a program szempontjából közel álló pártok alkossanak olvasható és komoly együttműködést a regionális politika számára” – fűzte hozzá.
Pozsony megyében a megyefőnöki tisztségért Pavol Frešón kívül Alojz Hlina független parlamenti képviselő és Monika Flašíková-Beňová (Smer-SD) európai parlamenti képviselő küzdenek meg majd egymással. A megyei választások 2013 őszén lesznek, Pavol Paška, a parlament elnöke, még nem hirdette ki a választások időpontját.

TASR nyomán, dé Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39794,39526,39452,39019,38023,37787″}