40349

Vádemelés született a Katonai Hírszerzés volt főnöke, Roman Mikulec és a volt hírszerzési tiszt barátnője, Katarína Svrčeková ellen, Mikulec autójának szombati átkutatását követően. „A nyomozó vád alá helyezett két személyt (R.M és K. S.), akiket egyúttal az őrizetbe vétel után szabadon engedtek. Az ügy titkos jellegére való tekintettel több információt a Különleges Ügyészi Hivatal nem nyújt” – jelentette ki a hivatal szóvivője, Andrea Predajňová.
Sajtóértesülések szerint Roman Mikulec ellen szabotázs és titkos dokumentumok veszélyeztetése miatt indult bűnvádi eljárás, barátnője, Katarína Svrčeková ellen pedig titkos dokumentumok veszélyeztetése miatt.
A hivatal szóvivője már korábban tájékoztatott, hogy Mikulec autójának ellenőrzése során bizalmas és kizárólagos titkosítási fokozattal rendelkező dokumentumokat találtak. Kiértékelésük után, miközben autója átkutatása óta Roman Mikulec őrizetben volt, Katarína Svrčekovát is beidézték kihallgatásra, aki már a szombati nap folyamán állásfoglalásban értesítette a sajtót, hogy aggodalommal és kétségekkel figyeli a rendőrök munkáját, akik Roman Mikulec autójának csomagtartójából olyan ismeretlen tartalmú nejlonzsákot szedtek ki, amely tudomása szerint korábban nem volt az autóban.
Roman Mikulect Ľubomír Galko (SaS) minisztersége idején nevezték ki a Katonai Hírszerzés élére, s az ő idejében kezdték el a Katonai Hírszerzésnél az első Fico-kormány idején történt állítólagos gazdasági visszaélések kivizsgálását, melynek során a hírszerzés vagyonának egy részét magánkézbe juttatták.  Az SaS állásfoglalása szerint Mikulec őrizetbe vételével a szóban forgó ügy tanúinak megfélemlítéséről van szó.

TASR nyomán dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”40335,40242,40178″}