40132

A búcsi oviban is megtartották a gyermeknapot június 10-én. Sikeres pályázatuk során most a Via Nova ifjúsági csoport szervezte számukra ezt a napot.

Szerencsére nem esett az eső, úgyhogy minden az eredeti terv szerint zajlott. „Nem tudom eldönteni mi okozta a gyerekeknek a legnagyobb meglepetést az ugrálóvár vagy a lovaskocsikázás Az ugrálóvárból alig lehetett őket kicsalogatni. Voltak kézműves foglalkozások, gólyaláb, célba dobás, ügyességi csoportverseny. Eljött egy bácsi a faluból a pónijával, vele lehetett kocsikázni és meg is lehetett simogatni a pónit. A délelőtt folyamán egy csoport alapiskolás is meglátogatott minket. A gyereknap végén a szerencsésebb gyerekek ajándékot is kaptak és minden gyerek megkapta az édességcsomagját. Mi is kaptunk tőlük ajándékot és nagyon örültek, hogy ott voltunk.”- mondta Győző Réka, a gyermeknap főszervezője.
A búcsi óvoda óvónénije, Madarász Andrea így nyilatkozott a rendezvényről: A VIA NOVA-s lányok ( Győző Réka, Kétyi Adri, Vanya Évi) nagyon ügyesek és segítőkészek voltak. A gyerekek természetesen nagyon élvezték az ugrálóvórat és a többi foglalkozást is. Köszönjük a lehetőséget, támogatásukat. További eredményes munkát kívánunk!
A csoportunk nevében mondhatom, hogy mi köszönjük, hogy vannak ilyen ügyes és aktív tanító nénik, akik fáradságot legyőzve munkálkodnak az apróságok szellemi fejlődésén és megfelelően nevelik- terelik őket.

Ezen a linken a Facebookra feltett képek találhatóak. 

cseri, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”40068″}