40429b

A V4-ek országaiból – Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország – érkezett fiatalok részvételével nyílik meg vasárnap Krakkóban a Visegrádi Nyári Egyetem, amely július 13-ig tart.

Emellett 25 fiatal magyar színházi szakember megy kéthetes tanulmányútra Lengyelországba július 4. és 19. között. 
A krakkói nyári egyetemet már 12. alkalommal rendezik meg, a képzés két hete alatt a fiatalok – köztük nyolc magyar – Európa és Közép-Európa vezető diplomatáitól, kutatóitól, művészeitől és újságíróitól hallhatnak előadásokat a térségről, az együttműködés jövőjéről – mondta el az MTI-nek Pászt Patrícia, a Krakkói Magyar Centrum vezetője.
A hivatalos nyitónapon, július 1-jén, hétfőn Gyurcsík Iván, Magyarország varsói nagykövete részt vesz a programsorozat nyilvános bevezető előadásán és – a lengyel külügyminisztérium képviselőjével, Csehország és Szlovákia varsói nagykövetével együtt – a nagykövetek vitáján, amelynek idei témája: Visegrád emberi dimenziója – tette hozzá.
Fiatal magyar színházi szakemberek 25 tagú csoportja két hét alatt három lengyel színházi fesztivállal és három szakmai intézménnyel ismerkedhet meg Lengyelországban. Dramaturgok, rendezők és drámaírók a július 4. és 19. közötti tanulmányúton a lengyel színházi élet két legmeghatározóbb városában: Varsóban és Krakkóban tanulmányozzák a lengyel színházi életet. A Krakkói Magyar Centrum által szervezett esemény Kortárs Magyar Dráma Napokkal egészül ki, július 8-9-én felolvasó-színházi estek keretében Háy János Völgyhíd, Egressy Zoltán Sóska, sültkrumpli és Székely Csaba Bányavirág című darabját mutatják be.
A Nemzeti Kulturális Alap, a budapesti Lengyel Intézet és a Varsói Magyar Kulturális Intézet támogatásával megvalósuló projekt a Krakkói Magyar Centrum tíz évvel ezelőtt elindított, kortárs drámát népszerűsítő programsorozatának következő állomása. A rendezvény vendége lesz többek között Háy János, Egressy Zoltán, Székely Csaba drámaíró, Jászay Tamás színházkritikus, Pászt Patrícia műfordító, valamint Hárs Anna és Garai Judit dramaturg.
A magyar szakembereknek megismerkednek a Drámalaboratóriummal. A Krakkói Szobaszínházi Fesztivál a legújabb lengyel monodrámákból és a kevés szereplős darabokból ad áttekintést, míg a Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál a műfaj nemzetközileg legelismertebb előadóit vonultatja fel – foglalta össze a Krakkói Magyar Centrum vezetője.
MTI nyomán Felvidék.ma