40714

A Budapesti Corvinus Egyetemen megnyitották az Antall József Nyári Egyetemet. Hende Csaba honvédelmi miniszter a visegrádi országok összefogásának fontosságát hangsúlyozta.
A négy visegrádi ország (V4) már több mint húszéves múltra visszatekintő együttműködése bebizonyította, hogy ha összefognak, többet érhetnek el, hatékonyabban képviselhetik érdekeiket – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter
A tárcavezető emlékeztetett arra: Antall József néhai miniszterelnök kezdeményezésére a visegrádi csoportban Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia közös érdekeik és a közösen vallott értékek mentén egyenrangú felekként dolgoznak együtt stratégiai céljaik eléréséért és a mindennapi feladatok elvégzésében is.
    A V4 júliusban kezdődött magyar elnökségének célja, hogy növelje az együttműködés láthatóságát Európában és a transzatlanti térségben.
    Hende Csaba felidézte: az első világháború és azt lezáró békerendszer “darabokra törte otthonunkat, Közép-Európát”. Az egész térség sokat veszített, hiszen régi gazdasági kapcsolatok szűntek meg, az etnikai feszültség állandósult, és új határok keletkeztek, amelyek falvakat, családokat vágtak ketté – mondta.
    Úgy vélte, a közép-európai országok hasonló utat jártak be a 20. században, és a század nagy tanulsága, hogy a darabokra tört, megosztott Közép-Európa nem érvényesítheti megfelelően az érdekeit. A Szovjetunió széthullása után azonban lehetőség nyílt egy új együttműködési keret kialakítására – mutatott rá.
    A miniszter kiemelte: Antall József hitt abban, hogy Közép-Európa sorsa az együttműködés. Egy fiatal és törékeny demokráciában felvette a küzdelmet mindazzal, amit a szocializmus maga után hagyott, és kijelölte Magyarország helyét az euroatlanti térképen – fogalmazott a miniszter.
    Roman Kowalski budapesti lengyel nagykövet köszöntőjében azt mondta, hogy nagyon jó a nyári egyetem időzítése, hiszen az előző évben Lengyelország, az idén pedig Magyarország tölti be a V4 elnöki tisztjét. A magyar elnökség továbbviszi a lengyel célkitűzéseket – tette hozzá.
    Frank Spengler, a Konrad Adenauer Alapítvány budapesti irodájának vezetője az európai országok közötti együttműködés fontosságáról beszélt, mint mondta, ez a globalizálódó világban egyre fontosabb, mert ennek révén garantálható a béke és a stabilitás.
    Antall Józsefné, a nyári egyetemet szervező Antall József tudásközpont alapítója kiemelte: a programsorozat újabb mérföldkő a tudásközpont életében, egyre ismertebbé válik a szervezet, ami abból is látszik, hogy nagyon sokan jelentkeztek a nyári egyetemre.
    Idén első alkalommal rendez fiatal közép-európaiaknak nyári egyetemet az Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont, a programsorozat középpontjában a visegrádi együttműködés áll. A július 26-áig tartó programsorozat keretében a V4 országainak és más európai államoknak az ösztöndíjasai politikai, gazdasági és kulturális kérdésekkel foglalkoznak. A szervezők diákokat hívtak meg Japánból, Kínából és Katarból is. Az angol nyelvű előadásokat magyar és külföldi egyetemi oktatók, diplomaták és szakértők tartják.
Felvidék.ma, mti