37660

A leváltott nagyszombati érsek, Róbert Bezák nem fogadta el a Püspöki Konferencia felajánlását az anyagi támogatására. A Püspöki Konferencia titkára, Anton Ziolkovský szerint a Püspöki Konferencia főtitkára Marián Chovanec találkozott Bezákkal, és tolmácsolta neki a püspökök üzenetét az anyagi támogatására vonatkozóan, „Bezák érsek nem fogadta el a Püspöki Konferencia felajánlását. Az ajánlat azonban továbbra is érvényes” – jelentette ki Ziolkovský.
A Püspöki Konferencia a Nagyszombati érsekséggel közösen szerette volna megoldani a leváltott Bezák érsek anyagi biztosítását. Bezáknak ugyanis augusztus elsejével megszűnik a segédlelkészi állása a Besztercebánya melletti Radványban, és elméletileg akár a munkahivatalban is végezhetné.
„A Püspöki Konferencia úgy döntött, hogy anyagilag biztosítja Bezák helyzetét, amit a Nagyszombati érsekséggel együtt fontosnak tartunk” – jelentette ki a Püspöki Konferencia elnöke, Stanislav Zvolenský még július elején.
Bezák jövője egyelőre még nem világos. A Pohoda fesztiválon nemrégiben bejelentette, hogy fontolgatja a külföldre való távozását. Az értesülések alapján a Veronához közeli olasz Bussolengóban teljesítene szolgálatot a redemptorista rend ottani kolostorában, amelynek Bezák a tagja.

SITA nyomán, dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”40692,40658,40544,40486,40445,38295″}