40744

Ivan Gašparovič kinevezte főügyésszé Jaromír Čižnárt. Apró szépséghibája a történetnek, hogy mindezt a nyilvánosság kizárásával szerették volna megtenni. Az előző parlament korábban megválasztott jelöltje, Jozef Čentéš elfogadta az államfő döntését.

A SME szlovák napilap szerint Čižnár kinevezését a média kizárásával szerették volna megejteni. Az elnök szóvivője, Marek Trubač csupán egy direkt kérdésre reagálva – a kinevezés előtt húsz perccel – árulta el, hogy a kinevezési eljárásra szerda (július 17.) délelőtt 11 órától kerül sor – írja a szlovák napilap internetes oldalán.
Gašparovičék szándéka meglehetősen furcsa, hiszen hasonló, jelentős funkciók kinevezése kapcsán a megszokott gyakorlat szerint már napokkal korábban értesítik a médiát.
Mint az ismert, a most kinevezett Čižnárt egy hónappal ezelőtt titkos szavazáson választotta főügyésszé a parlament, annak ellenére, hogy Jozef Čentéš személyében volt törvényesen megválasztott főügyésze Szlovákiának. Ezért a június 18-án megtartott voksoláson az ellenzék képviselői – tiltakozásul – nem vettek részt.
Jozef Čentéš Čižnár kinevezésével kapcsolatban úgy nyilatkozott, elfogadja az államfői döntést. Ugyanakkor hozzátette: továbbra is a Főügyészségen dolgozik majd és kíváncsian várja, miképp dönt a szlovák Alkotmánybíróság panaszaival kapcsolatban.

Felvidék.ma
Fotó: tasr
{iarelatednews articleid=”40257,40226,40164,40541,37710,37368,37298″}