40683

Kiválóan kezdte új élvonalbeli sorozatát a dunaszerdahelyi DAC labdarógó csapata. A Corgoň Liga újonca 1:1-es döntetlen játszott a bajnok pozsonyi Slovan otthonában.
A Slovannak ráadásul futnia kellett a döntetlen után, ugyanis az első gólt a csallóközi csapat rúgta. A 41. percben Fodrek juttatta vezetéshez a DAC-t, a pozsonyiak a második félidő 5. percében egyenlítettek. A győzelemre viszont már nem tellett a bajnoknak, a DAC szívósan védekezett, összesen négy sárgát gyűjtött be a Slovan két lapjával szemben. Kiállítás nem volt. A mérkőzésre 3014-en vásároltak jegyet.

Csapatösszeállítások:
Slovan: Putnocký – Bagayoko, Gorosito, Kolčák, Josimov – Kladrubský – Hlohovský (65. Halenár), I. Žofčák, Grendel (82. L. Peltier), Milinkovič – Fořt
DAC: Fišan – Beňo, Božoň, Peter Majerník, M. Sedlák – Huber, Velický – E. Ujlaky, Hodúr (85. Boya), Antunovič – Fodrek (90. Nulíček)

Edzői vélemények.
Samuel Slovák (Slovan): Gratulálok a vendégcsapat pontszerzéséhez. Tulajdonképpen velünk harcolta ki, hiszen játékosaim jelentős fölényben futballoztak. Sajnos a sok ígéretes helyzetet nem sikerült értékesítenünk.
Radványi Miklós (DAC): Természetesen elégedettek vagyunk a pontszerzéssel, amit a bajnok pályáján értünk el. Néhány napja még azt sem tudhattam, mely játékosokra számíthatok a Slovan elleni meccsen. Védenceim a pályán tisztességgel helytálltak, a védekezésünk nagyon jó volt, és még egy szép gólt is rúgtunk.

Szurkolói közlemény:
“Köszönjük a szurkolást és a kiállást azoknak a szurkolóknak, akik elkísérték csapatunkat a Slovan elleni találkozóra és nem feledkezünk meg azokról sem, akik csak a televízió képernyője előtt követhették figyelemmel az eseményeket, illetve azokról sem, akik csak lélekben lehettek velünk.
A folytatás vasárnap, július 21-én következik, amikor a zsolnai csapat vendégszerepel majd Dunaszerdahelyen.
Biztatunk mindenkit, hogy jöjjön ki a mérkőzésre és hangos szurkolással segítse csapatunkat! Legyünk minél többen és mutassuk meg, hogyan szurkolnak Dunaszerdahelyen, hiszen ismét a televízió közvetíti majd a találkozót! Képviseljük a magyar erőt, hiszen a DAC köt össze bennünket határokon innen és túl. Várjuk a vendégszurkolókat is és együtt kiálltjuk majd: Hajrá DAC!”

A nap másik ligamérkőzésén: Myjava – Banská Bystrica 0:4

Felvidék.ma, on, Sita-fotó