freso pavol

Tomáš Malatinský, a Smer által jelölt gazdasági miniszter a nyilvánosság tudta nélkül szeretné a nyár folyamán a Pozsonyon átvezető kőolajvezetéket keresztülvinni. Jelentette ki sajtótájékoztatóján a pozsonyi megyeelnök, Pavol Frešo. A tervezett találkozójukon Frešo arra kéri majd a minisztert, hogy a tárca vonja vissza az ultimátumszerű követélését, hogy a Slovnaft-Schwechat-Pipeline kőolajvezeték építésének nyomvonalát dolgozzák be a Pozsony megyei területfejlesztési tervbe.
A kőolajvezeték nyomvonalának bedolgozása a megye tervébe a gazdasági minisztérium javaslatából indul ki, amely az ún. városi folyosó alkalmazását javasolja a kormánynak. A minisztérium két nyomvonalat javasolt, az egyiket a Dolnozemská utca közelében, a másikat pedig a városközponthoz közeli ligetfalusi erdő mellett. Frešo hangsúlyozta azt is, hogy a minisztérium ezt a tervet egyáltalán nem vitatta meg a nyilvánossággal, annak ellenére, hogy sűrűn lakott területről van szó. Megjegyezte továbbá, hogy a minisztérium eljárásával blokkolja a megye területfejlesztési tervének elfogadását. „Amennyiben nem tesszük bele az általuk javasolt nyomvonalakat, leállítják a területfejlesztési tervünk megszavazását, de még ha bele is tennék, ezzel az egész szavazási eljárást egy évvel visszavetnénk, a kőolajvezeték nyomvonalát ugyanis meg kellene vitatnunk a nyilvánossággal és valamennyi érintett féllel” – jelentette ki Frešo.
A megyeelnök továbbá megjegyezte, hogy irritálták őt a gazdasági minisztérium szóvivőjének szavai is, aki azt nyilatkozta, hogy a tervezett nyomvonaltól a tárca nem tágít, még ha le is kell állítaniuk a megye területfejlesztési tervének megszavazását. Frešo ezt a megyére való durva nyomásgyakorlásnak tartja. „Ezért kijelentem, hogy a gazdasági miniszterrel való találkozómon, amely az elkövetkező napokban valósul meg, kemény leszek és hangsúlyozni fogom, lehetetlennek tartom, hogy ez az építkezés a nyilvánosság támogatása nélkül valósuljon meg.” – nyilatkozta Frešo.
A megyeelnök emlékeztetett arra is, hogy az ún. városi folyosót a megyei és a városi képviselő-testület is egyszer már visszautasította. „A törvények a mi oldalunkon állnak, a tárca semmit sem adhat nekünk parancsba” – mondta.
Hogy a kőolajvezetékre vonatkozhat-e a stratégiai építkezésekről szóló törvény, Frešo szerint kérdéses. Mint mondta a megye ezt a lehetőséget is vizsgálja. „Hallottam olyan jogi véleményt is, miszerint lehetséges, hogy ezt a törvényt éppen a kőolajvezeték miatt fogadták el, vannak azonban olyan jogi érveink is, amelyek szerint nem kellene, hogy vonatkozzon rá a törvény” – jelentette ki Frešo.
A Smer pozsonyi megyeelnök-jelöltje Monika Flašíková-Beňová szerint Frešo kezdeményezése csak kétségbeesett politikai témakeresés és szándékos konfliktuskeltés. Mint mondta, Peter Žiga környezetvédelmi miniszter szerint a pozsonyiak érdekét tiszteletben tartják a kőolajvezeték nyomvonalának megépítése során. „Pavol Frešo feleslegesen stresszeli a pozsonyi lakosokat, feszültséget kelt és kétségeket terjeszt” – hangsúlyozta Beňová.

TASR nyomán, dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”29913,27978,20145,26999″}