40639

Az Ister-Granum Európai Területi Társulás (EGTC) szervezésében ünnepélyes keretek között bemutatták az első integrált területi beruházás (ITB) terveit, amelyek a következő években fokozatosan megvalósulhatnak Párkányban, Ebeden és Esztergomban.
Az ünnepélyes aktuson polgármesterek, vállalatvezetők és szakértők mellett részt vettek a 2004 óta tartó ebedi és a párkányi területfejlesztés tervezői: Kleštinec László, Farkas Iván, Nagy Tibor és Mészáros Béla, a Párkányi Ipari Park (PPŠ) vezetői, a Szlovák Vízügyi Állami Vállalat igazgatója és a Szlovák Vasúti Társaság képviselői.
“Az ITB az Európai Unió teljesen új eszköze a beruházások megvalósítására. Első eleme a Párkányt Esztergommal összekötő teherkomp, amely 4 kamion szállítására lenne alkalmas. Optimális forgatókönyv szerint akár egy év múlva már bonyolíthatná a két part közötti teherforgalmat. Óriási lehetőség lenne az Ister-Granum régión áthaladó fuvarozók számára, hiszen ma a párkányi vállalkozó szállítmányát kamionnal csupán 200 kilométeres kerülővel juttathatja el a Duna túloldalára, Esztergomba – Ipolyság vagy Medve érintésével.
A teherkomp üzembe helyezését a párkányi vasúti átrakodó állomás és a tehervasút-állomás korszerűsítése, az ebedi vasúti terminálra épülő logisztikai park, valamint a zöld mezős ebedi ipari park kiépítése követhetné. Az egykori párkányi papírgyár területén található barna ipari park kialakítása és fejlesztése, valamint a folyami kikötő bővítése következne, amelyet az esztergomi logisztikai terminál felépítése követne. Végül az Ister-Granum Logisztikai és Vállalkozási Övezet kialakítása foglalná egy összefüggő rendszerbe az ITB egyes elemeit. A hosszabb folyamat eredménye munkahelyek százainak vagy ezreinek létrehozása lenne.
Az ünnepélyes zászlóbontást az Ister-Granum EGTC irodavezetője, Nagy Péter vezette fel, a jelenlevőket köszöntötte Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára, valamint Helena Bohátová, a Nyitra Megyei Önkormányzat Hivatalának igazgatója. Ocskay Gyula, a CESCI ügyvezető igazgatója részletesen bemutatta az ITB egyes elemeit.  Az ITB Duna Régió Stratégiájába való illesztését Kiss Parciu Péter, a Budapest Duna Kontakt Pont szakértője vázolta fel.
Az integrált területi beruházás a nagymértékben iparosodott, ám rossz közlekedési infrastruktúrával rendelkező esztergomi régiót a gyengén iparosodott, de viszonylag kedvező közlekedési infrastruktúrával bíró párkányi régióval kötné össze. Szinergikus effektus jöhetne tehát létre, egymást kiegészíthetnék, erősíthetnék a Duna jobb és bal partján elterülő kistérségek”  – tájékoztatta portálunkat Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”38749,38044,36152,28865,27274,37765,31840,33117″}