40576

A Somorjai Templomkerti Napok előrendezvényeként július 5-én az érdeklődők népdal-zsoltárokat hallhattak orgonára és énekhangra a somorjai templomban.

Nyolc népdal hangzott el orgonán, ami már maga is zenei kuriózum. Bárdos Lajos, karmester és zenetudós biztatta Kerekes Károly zirci apátot, hogy Szenci Molnár Albert zsoltárszövegeit ültesse át a legszebb és legismertebb népdalainkra. Énekelt Ballán Viktória és Szitka Mária, orgonán közreműködött Agárdy Gábor.
Az összekötőszöveget, mely felidézte Szenci Molnár Albert rögös életútját és munkásságát a magyar nyelv érdekében Bárdos Ágnes mondta.
A református énekeskönyv mind a mai napig a Szenczi Molnár Albert által fordított százötven zsoltárral kezdődik. Maga az énekeskönyv tartalmazza, hogy Szenczi nem egész száz nap alatt fordította le a zsoltárokat, és munkája végeztével ezt írta naplójába: „Laus viventi Deo – Dicsőség az élő Istennek!” A református énekeskönyv anyagának felülvizsgálatáról a zsinat 1937-ben határozott, a teljes énekanyag áttekintése és felülvizsgálata 1943 és 1948 közt történt meg. Az eredeti Szenczi-féle fordításokon csak annyit és ott változtattak, ahol a ritmikus dallamok és az énekbeli hangsúlyozás megkövetelte.

Somorján a Templomkerti Napok rendezvénysorozat nyár végén veszi kezdetét. Az előrendezvények sorában június 30-án ünnepi tanévzáró Istentisztelet és Gyülekezeti napot tartottak a Debreceni Református Kollégium Kántusának közreműködésével.

A legutóbbi koncerten a Magyar Interaktív Televízió is felvételeket készített, melyet hamarosan ITT>>> tekinthetnek meg.

40576 140576 240576 340576 4

Fotó: Magyar Interaktív Televízió
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”40434,34394,23921″}