41091

A belügyminisztérium- nak vissza kellene vonnia a választásokra vonatkozó két törvénymódosító javaslatát – jelentette ki Gál Gábor, a Most-Híd parlamenti képviselője mai sajtótájékoztatóján. Gál szerint a belügy derült égből villámcsapásként terjesztette elő a két választási kampányról szóló javaslatot, pedig véleménye szerint a legjobb az lenne, ha az ilyen törvényeken az ellenzék dolgozna.
„A törvényeket nem jó időben terjesztették elő, amikor szabadságolási időszak van, és a véleményeztetésre kiszabott idő is rövid volt. A törvények nem egyértelműek vagy kuszák a céljaik” – jelentette ki a képviselő. A minisztérium javaslatai túlmennek a nyilvánosság követelményein a pártok finanszírozását és kampányát illetően. Gál szerint azért siettek a véleményeztetéssel, mert a törvényekben ellentmondások vannak, méretre szabottnak tűnnek, hogy valakinek kedvezzenek, másokat viszont megrövidítsenek. A politikai pártokra és választásokra vonatkozó törvényeknek biztosítaniuk kellene a pártok és a kampányok finanszírozásának átláthatóságát – vélekedik a képviselő. „Nemcsak a kampányt, amint azt a minisztérium javasolja, hanem a pártok valamennyi tevékenyégét illetően” – figyelmeztetett. Szerinte biztosítani kell a pártok finanszírozásának hatékony ellenőrzését, hogy a politikai verseny tisztességes legyen, és a jelöltek azonos feltételek mellett versenyezhessenek. „Itt látom a legnagyobb gondot, mert a javaslatok nem kezelik a legnagyobb problémát, a pártok ellenőrzését. Vicces, hogy a pártok finanszírozásának ellenőrzését a pénzügyminisztériumra ruházza, amely azután a járási hivatalokra oszthatja tovább ezeket a feladatokat. Ez egy rossz vicc” – jelentette ki Gál. A minisztérium javaslataiban az egyetlen jó dolog a transzparens számlák bevezetése. A moratórium megtartása azonban Gál szerint értelmetlen. „Ellenőrizhetetlen, a törvény ezzel csak a becsületes pártoknak és jelölteknek árt” – fűzte hozzá.
A Most-Híd saját javaslatát is a parlament elé terjeszti, amely elsősorban a pártok és a választási kampányok finanszírozásával, illetve a bírságokkal foglalkozik. A párt javaslatát az SDKÚ-DS és a KDH is támogatja. A Most-Híd a javaslatban három területet kezel – a pártok és minden választás finanszírozását és a Számvevőszék, illetve a nyilvánosság általi ellenőrzésüket. A párt minden választásra külön választási alapot javasol, amelyet minden párt maga hoz létre. Az alapot el kell különíteni a működésre szánt költségektől, hogy tudni lehessen, miből fedezik a kampányt. Választási alapjuk az egyes jelölteknek is lesz, ha egyéni kampányt is megvalósítanak. A javaslat szerint minden támogatást közzé kell tenni meg azt, hogy az mekkora.
A Most-Híd javaslatának legfontosabb intézkedése, a pártok finanszírozásának ellenőrzése a Számvevőszék és a nyilvánosság által. Amennyiben sor kerül a törvény súlyosabb megsértésére, a Számvevőszék javaslatot tesz a párt feloszlatására.

SITA nyomán, dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”40951,40991″}