euro08

A szlovákok egy negyede anyagilag jobban áll, mint a tavalyi évben – derül ki az ING Életbiztosító felméréséből. De nemcsak ez az egyedüli pozitív eredménye a felmérésnek a szlovákok viszonylatában, a szlovákok pozitívan látják ugyanis az anyagi jövőjüket is. Érdekesség, hogy a szlovákok mindkét paraméter tekintetében jobban állnak a cseheknél. Az anyagiakat illetően jelentős mértékben nagyobb nálunk az elégedettség, mint cseh szomszédjainknál, akiknek csupán 17 százaléka vélte úgy, hogy a jelenlegi anyagi helyzete a múlt évivel összehasonlítva javult. Maga a megállapítás, hogy a szlovákok nagyobb anyagi biztonságban érzik magukat, aránylag meglepő. Általában véve ugyanis jóval kevesebbet keresünk a cseheknél. Míg a szlovákiai átlagkereset 2012-ben 805 euró volt, a csehek átlagosan 984 eurót kerestek, ami több mint 20%-os különbség. De ez sem szegi a szlovák polgárok optimizmusát – 24%-uk ugyanis egy év múlva nagyobb pénzösszeget vár a személyes költségvetésébe. Ezzel szemben a megkérdezett cseheknek csupán 15%-a látja ilyen rózsaszínűen a jövőjét.
Másrészt viszont mindkét nemzetre érvényes, hogy a jelentős többség (a megkérdezett csehek 79 és a megkérdezett szlovákok 74 százaléka) nagyobb fontosságot tulajdonít a pénznek, mint néhány évvel ezelőtt. A jelenlegi és a jövőbeli anyagi helyzet pozitív megítélésének alapja a pénzügyi mérleg. A megkérdezett szlovákok 61%-a (a csehek 60%-a) elismeri, hogy a pénz gyakori témája a családi beszélgetéseknek, és hogy a kiadásaikat rendszeresen ellenőrzik, hogy a pénzükből kijöjjenek a hónap végéig.
„Érdekes paradoxon, hogy a szlovákok optimistábbak a jövőjüket illetően, a vásárlási viselkedésüket azonban sokkal inkább jellemzi a rosszabb időkre való takarékoskodás” – magyarázza a felmérés eredményeit Renáta Mrázová, a cseh és szlovák ING biztosításokért és nyugdíjakért felelős vezérigazgatója.
A szlovákok minden bizonnyal nem akarják a boltokban a túldrágított áruk megvételére költeni a béreiket. A megkérdezettek mintegy 80%-a ugyanis igyekszik mindig megkeresni a legkedvezőbb árú terméket, és több mint a fele inkább nagyobb mennyiségben vásárol, hogy takarékoskodjon. A megkérdezettek 54%-a hajlandó engedni a minőséggel szemben támasztott igényéből is, ha a terméknek alacsonyabb az ára.
Az éberség és a pénzköltéshez való felelősségteljes hozzáállás ellenére mégis vannak olyan csehek és szlovákok is, akik reklámok alapján ismeretlen termékeket is megvásárolnak. A felmérés szerint a szlovákok 23%-a hajlamos ellenőrizetlen és nem ajánlott terméket, ún. zsákbamacskát, azaz teleshopping termékeket is megvenni és kipróbálni. A cseheknél ez az arány 10 százalékkal kevesebb.
Az ING Életbiztosító felmérése személyes beszélgetéseken alapult, Szlovákiában 1081 és Csehországban 1047 megkérdezett részvételével.

TASR nyomán, dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”20320,19653,20174,41061″}