Czibor Zoltán lassan két évtizede, 1997-ben távozott el közülünk. A magyar futball legragyogóbb balszélsőjét azonban nem feledjük. Különösen nem augusztus 23-án, születésének évfordulóján.
A „Bolond” (lásd még: „Rongylábú”) ahogyan még Puskásék szólították ugyan Kaposváron született 1929. augusztus 23-án, mégis mindenki – ő maga is – komárominak tartotta. Joggal. A család ugyanis a kis Cziborral korán elköltözött a Somogy megyei városból, így a legendás balszélső fiatalon már a komáromi MÁV csapatában játszott (ekkor még Czibor III. néven, az „egyes”, illetve „kettes” számok két bátyját jelölték).
De újra Komárom lett az otthona miután 1990-ben hazatért hosszú spanyolországi „száműzetéséből”. Zoli messze jutott, legenda lett, de szíve mindig is itt dobogott, Komáromban – mondta később húga, Zsuzsanna. Aztán a városban megalakította anyaegyesülete jogutódját, a Komáromi Football Clubot, amelynek elnöke volt. És aki kilátogat a dél-komáromi köztemetőbe, sírját is itt találja. Szemben a vaskapuval – a temető vaskapujával.
A kilencvenes évek közepén a szőnyi pályán rendeztek válogatott labdarúgó mérkőzést. A magyar ifjúsági válogatott játszott, a meggypiros dressz elkápráztatott, mégsem tudtam a meccsre figyelni. Az ellenfélre már nem is emlékszem, ugyanis minduntalan hátra-hátra tekingettem. Mögöttem, kissé balra négy legenda foglalt helyet, az Aranycsapat négy egykori legendája. És ez engem gyerekként még jobban izgatott. Puskás, Hidegkuti, Buzánszky és Czibor, ők négyen ültek mögöttem és nézték a meggypiros mezben játszó magyar fiatalokat, én meg őket…
A városi stadion azóta megújult, és 97-től Czibor Zoltán nevét viseli. Emlékét személyes tárgyaival, trófeáival, érmeivel berendezett szoba is őrzi. Szép és nemes gesztus. Csak egy valami hiányzik: egy Cziborhoz hasonló egyéniség a városnak és a magyar labdarúgásnak.
Felvidék.ma
