41142

Nincs már akadálya annak, hogy Lívia Klausová, Václav Klaus volt cseh államfő felesége legyen Csehország új pozsonyi nagykövete.

“Ezt már semmi sem akadályozza. Úgy vélem, hogy a jelenlegi külügyminiszterrel könnyebben szót értünk, mint (Karel) Schwarzenberggel” – mondta Milos Zeman cseh államfő a Novinky című prágai hírportálnak még július végén.
Klausová kinevezését Zeman 2013. március közepén vetette fel, annak ellenére, hogy a Petr Nečas vezette jobbközép kormány már februárban Jaromír Plíseket, a külügyminisztérium akkori főtitkárát, volt budapesti nagykövetet jelölte erre a posztra.
A korábbi külügyminiszter Schwarzenberg Klausová kinevezését határozottan ellenezte. Később azt állította, hogy a köztársasági elnök, illetve a külügyminisztérium között az új nagykövetek kinevezéséről kibontakozott vita lényegében arról szól, hogy a jövőben kinek legyen döntő szava a cseh diplomáciában.
Petr Nečas miniszterelnök kormányának júniusi bukása után a közelmúltban felállt új kormány miniszterelnöke, Jirí Rusnok és külügyminisztere, Ján Kohout egyaránt úgy nyilatkoztak, hogy Klausová nagykövetté való kinevezésével nincs problémájuk. ” Nincs ezzel semmi problémám” – mondta a kormányfő újságíróknak.
Lívia Klausová néhány hete egy kiállítás megnyitása alkalmával újságírói kérdésre válaszolva annyit mondott, hogy “még nem született végleges döntés”, de jelenleg “már tanulmányozom a diplomáciai protokollt”.
Klausová esélyeit látszik növelni az a tény is, hogy Kohout menesztette Plíseket a külügyminisztérium főtitkári állásából is. “Plísek esélye a pozsonyi nagyköveti posztra nyilván már a nullával egyenlő” – jegyezte meg a Právo című napilap.
Prágai lapértesülések szerint a közeljövőben újra beindul a cseh nagykövetek gyakorlatilag fél éve nem haladó cseréje. Mintegy 30 nagyköveti poszton van szükség személycserére. Várható, hogy a moszkvai nagyköveti helyre Vladimír Remek volt csehszlovák űrhajós, a kommunista párt EP-képviselője kerül. Schwarzenberg Remek nagyköveti kinevezését is ellenezte.
Ugyanakkor tartalmi változás körvonalazódik a cseh diplomáciában is, s megerősödik a gazdasági diplomácia. Zeman már korábban jelezte, hogy szorgalmazni fogja ezt a váltást a cseh diplomáciában, amelyben néhány éve megszüntették a kereskedelmi tanácsosi posztokat. Ezeket a posztokat az ipari és kereskedelmi minisztérium emberei töltötték be.
Ján Kohout a Hospodárské Noviny című prágai napilapnak megerősítette, hogy rövid időn belül tárcaközi megállapodást ír alá Jirí Cienciala gazdasági és kereskedelmi miniszterrel arról, hogyan fog együttműködni a két tárca a cseh gazdaság és kivitel külföldi pozícióinak erősítése terén.
Kokes János, MTI-Prága, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39384″}