41034

A dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában nyáron is zajlik az élet, augusztus folyamán több érdekes program is várja a látogatókat. Augusztus 6-án kedden este a Vermes-villában bemutatkozó est volt.
Tizennegyedik alkalommal rendezik meg az alkotótábort a különböző országokban élő magyar nemzetiségű művészeknek. A festőket, szobrászokat a Csallóköz szívében fekvő város vendégházában, a termálfürdőnél helyezik el. A bemutatkozó est augusztus 6-án kedden lesz vetítéssel, beszélgetésekkel a Vermes-villában.

Augusztus 5. és 16. között zajlik az idén tizennegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Művésztelep, melynek egyik fő témája az Európa Szoborpark bővítése lesz. A kéthetes alkotótábor két részre különül.
A festők és grafikusok alkotásaiból 2013. augusztus 9-én, pénteken, 18 órai kezdettel nyílik kiállítás a Vermes-villa Luzsicza Termében, a szobrászművészek pedig a Vermes-villa udvarán elterülő Európa Szoborpark bővítéséhez ajánlották fel köztéri alkotásaikat.
Szintén 2013. augusztus 9-én, 18 órától, a Vermes-villa földszinti termeiben az ART FLEXUM művészeti csoport gyűjteményéből nyílik kiállítás, melyet Kövesdi Mónika művészettörténész méltat – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Iván Péter, a Kortárs Magyar Galéria vezetője.
Mindkét kiállítás 2013. augusztus 30-ig látogatható.
Kuriózumnak számít majd, hogy egy másik szoborpark is létrejön, mégpedig a dunaszerdahelyi termálfürdő területén. A Kortárs Magyar Galéria és a THERMALPARK vezetésének célja a kortárs magyar alkotóművészet népszerűsítése a fürdő látogatói között is, egyben egy üde színfolt lesz a megújult termálfürdő területén.
A parkosított részeken felállított köztéri szobrok avatására egy héttel később, 2013. augusztus 16-án, 18 órai kezdettel kerül sor a termálfürdő területén, Wehner Tibor és P. Szabó Ernő méltatja majd az alkotásokat – tudtuk meg Iván Pétertől.
Idén tehát a galériabeli kiállításon túl szoborparkot nyitnak a termálfürdőnél a művésztelep alkotóinak munkáiból, a szobrok másik része a Vermes-villa körüli Európa-szoborparkba kerül. A tizenegy művésznek műteremlátogatást szerveznek Almási Róbert ismert szlovákiai magyar festőművész nyugat-szlovákiai műtermébe, Móroczkarcsára (Moravske Kracany), valamint Galántára, Vlagyislav Sabo szobrászművész műhelyébe.
A Kortárs Magyar Galéria, amely 1997-ben alakult, a művésztelepi ellátás és a kiállítás fejében festményt vagy szobrot kap a művésztől, mert a galériának nincs lehetősége a vásárlásra, ám így szaporítani tudja gyűjteményét.
A galéria anyagában olyan művészek alkotásai találhatók, mint Aknay János, Bak Imre, Klimó Károly, Nádler István, Schéner Mihály festő, Péreli Zsuzsa gobelinművész, Kő Pál és Veszprémi Imre szobrász.

41034a    41034b

Felvidék.ma