fico-robert08

Robert Fico kormányfő nem hajlandó bocsánatot kérni Iveta Radičovát ex-kormányfőtől. A Bazini Járásbíróság döntését, amely őt erre kötelezi, ugyanis megfellebbezte. A fellebbezés tényét a Pozsonyi Kerületi Bíróság is megerősítette.
Ficónak azért kellett volna bocsánatot kérnie Radičovától, mert az oserpataki sportlétesítmény építése során történt korrupcióval összefüggésbe hozta a nevét. Az esettel a továbbiakban a Pozsonyi Kerületi Bíróság foglalkozik, amelynek a fellebbezésről döntenie kell. „A kormányfő ugyanúgy, mint más polgárok, élt a fellebbezési jogával” – jelentette ki az ügy kapcsán Fico szóvivője, Beatrice Szabóová. Az indokokat azonban nem részletezte.
„A kormányfő asszony tehetetlen, hazug és korrupciógyanús” – hangzott Fico egyik kijelentése, ami miatt Radičová 2011-ben beperelte. A másik kijelentése a parlamenti főügyészválasztásra vonatkozott, ebben azonban Radičová nem járt sikerrel.
Michaela Králová bírónő döntése értelmében Ficónak saját költségére a TASR és a SITA hírügynökségeken keresztül kellene a bocsánatkérését közzétennie. „Függetlenül attól, hogy a felperes aktív politikus volt véleményem szerint ez a kijelentés a becsületébe gázolt, éspedig abból az okból kifolyólag, hogy bűncselekmény elkövetésével csak fizikai személy gyanúsítható. Az, hogy a felperes abban az időben közéleti személyiség volt, ebben az esetben csak nehezítő körülmény” – magyarázta Králová döntését a korrupciógyanús kijelentésre vonatkozóan. A bizonyítási eljárás szerinte nem támasztotta alá, hogy Radičová valaha is korrupcióba keveredett volna, és a bírónő szerint egyetlen politikus sem köteles eltűrni a korrupcióval való gyanúsítást, még ha politikai harcról is van szó.
A panasz másik része, amely Fico ama kijelentésére vonatkozott, hogy meggyőződése, hogy Jozef Čentéš a főügyészválasztás előtt Radičová utasítására mondott le a jelöléséről, a volt kormányfő asszony azonban nem járt sikerrel. A bírónő ezt azzal magyarázta, hogy ez esetben olyan értékelésről volt szó Fico részéről, amelyet Radičovával szemben, mint kormányfővel, azaz politikussal szemben mondott ki, akinek a tisztségéből eredően ezt a bírálatot el kell viselnie.

TASR nyomán, dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”39491,38773,38771,29807″}