41018

Július utolsó péntekje már hagyományosan a folklór fesztiválé Losoncon. Idén július 26-án került sor a XVIII. alkalommal megrendezett Fesztiválra, a losonci nyár egyik legérdekesebb eseményére. Az elmúlt évek során a világ minden pontjáról láthattunk már népviseletükben végigvonuló együtteseket Losonc főutcáján – állatbőrökbe bújt indiánoktól a temperamentumos gitárjátékkal kísért dél-amerikai fiatalokon át egészen a Budapestről érkezett afrikai kultúrájukra büszke egyetemistákig. Idén azonban szokatlanul szerénynek bizonyult a felhozatal – a helyi magyar és szlovák néptáncegyütteseken kívül magyarországi, szerbiai és egy ír csoport fogadta el a város meghívását.

Az elmúlt hét a szervezők részéről is az események kiértékelésével telt. A losonci városi újság, a Mestké noviny cikke szerint a város is tisztában van az idei vendégek csekély számával. Ifj. Stanislav Spišiak szerint: „Minden folklórkedvelő már most készülhet a XIX. Nógrádi Nemzetközi Folklór Fesztiválra, és bízzunk benne, hogy a magyar félnek a  költségvetés megnövelésére tett ígérete azt eredményezi majd, hogy a rendezvény következő megrendezésekor ismét több külföldi csoportot és egzotikus különlegességet is láthatunk.”
B.J.{iarelatednews articleid=”40851″}