41408

A kisebbségi nyelvhasználati törvény értelmében és a jogszabályhoz kiadott kormányrendelet alapján a Pro Civis Polgári Társulás fordítói újabb formanyomtatványokat kétnyelvűsítettek, azaz egészítették ki az eddig csak szlovák államnyelven használt dokumentumokat magyar nyelvű szöveggel.
A lakhelynyilvántartás a települési önkormányzatok hatáskörébe tartozó feladatrendszer, amelyet a községi, illetve városi hivatalok illetékes osztályai végeznek, ennek megfelelően azokon a településeken, ahol a magyarok aránya meghaladja a húsz százalékot, a nyilvántartással kapcsolatos formanyomtatványokat kétnyelvűsített változatban lehet használni, s a polgár dolga eldönteni, hogy szlovákul vagy magyarul tölti-e ki azokat.
A kétnyelvűsített formanyomtatványok a Lakhelybejelentő lap állandó lakhelyre, a Lakhelybejelentő lap átmeneti lakhelyre, a Lakhelykijelentő lap állandó lakhelyről és a Lakhelyigazoló lap.
A kétnyelvűsített formanyomtatványokat az eddig is használt méretben, formában és minőségben a Pro Civis Polgári Társulás nyomtatta ki és juttatja el a napokban postai küldeményként arra az 512 településre, amely a kormányrendelet értelmében a polgárok kezdeményezésére köteles a dokumentumok kiállítására és használatára az adott kisebbség – esetünkben a magyar – nyelvén. A városi rangú települések 100-100 darabot kaptak a négy formanyomtatvány-fajtából, összesen tehát négyszázat, míg a falvakra 30-30 darabot, vagyis százhúszat kézbesít a posta. A formanyomtatványokat minden ellenérték nélkül, tehát ingyen kapják és használhatják a városi, illetve községi hivatalok.
A Pro Civis Polgári Társulás bízik abban, hogy az önkormányzatok használni fogják a formanyomtatványokat, hiszen a lakhelynyilvántartás kétnyelvűsítése szinte közvetlenül sugallhatja és erősítheti a helyi őshonos kisebbséghez tartozó polgárok otthonérzését.

Őry Péter, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”40833,40844″}