41721

Budapesten, a Hősök terén hatodszor rendezték meg Nemzeti Vágtát. A remek időjárásnak köszönhetően rengetegen látogattak ki a már hagyományosnak számító lovas verseny- és programsorozat helyszínére.
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is megrendezték a jótékonysági sztárfutamot: a szombat délutáni versengést végül Sárfalvi Péter nyerte Orfeusz nevű lován. A győzelmével járó egymillió forintot a Ments Életet Alapítvány kapja. A sztárfutamon második helyen végzett Pintér Tibor a Gyermekkor Alapítványt, a harmadik helyezett Kaszás Géza a Forgács Alapítványt, a negyedikként befutó Stohl András pedig a Kézenfogva Alapítványt támogatja 250 ezer forinttal.
Sokan használták ki a hétvégi jó időt arra, hogy a lelátókról és közvetlen közelről figyeljék az eseményeket. A Műcsarnok és az Ötvenhatosok tere közé települt Országkonyha idén is tradicionális magyar ételek és italok sorát kínálja a vendégeknek. Megkóstolható a gulyás, a halászlé, a töltött káposzta és a túrós csusza, de természetesen a gyerekek kedvencei, a rétes, a kürtős kalács és egyéb édességek sem hiányoznak a kínálatból. A Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) szervezésében népművészeti kirakodóvásáron látványos műhely- és mesterségbemutatók révén ismerkedhetnek meg az érdeklődők a hagyományos, többnyire lovakhoz kötődő népi kézműves termékekkel, elkészítési módjukkal.
Az Andrássy úti Vágta Korzón a vágtán részt vevő 72 település és a nemzetközi futam országai – Magyarország mellett Szerbia, Katar, Málta, Csehország, Szlovákia, Kazahsztán és az Egyesült Arab Emírségek – mutatták be kultúrájukat, tradícióikat.
Németh János, Baja lovasa nyerte My Boy Mennydörgés nevű tízéves lován a 2013-as Nemzeti Vágta döntőjét.Az ünnepélyes díjátadón a győztes ötmillió forintos jutalmat és a verseny vándorkardját, egy 1848-as huszárszablyát vehetett át a téren összegyűlt tömeg előtt. My Boy Mennydörgésre arany lótakarót terítettek.
Megrendezték az első nemzetközi futam döntőjét is, amelyen Katar versenyzője, Naif Mohammed Yousif Al-Hajri nyert. A nemzeti vágta elfoglalta az őt megillető helyet a magyar identitásban, hiszen összefogja a magyarságot és óriási érdeklődés övezi: a helyszínen mintegy kétszázezer látogató, a televíziók előtt pedig mintegy kétmillió néző követte figyelemmel az eseményt – értékelte a 2013-as Nemzeti Vágtát Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A Hősök terén megrendezett háromnapos eseményen összesen 72 település képviseltette magát, az elővágták során több száz települést mozgatott meg a verseny Magyarországon és a határokon túl. Fazekas Sándor szerint a verseny erősíti a nemzeti érzést, a lovas ágazat és a lótartás becsületét, továbbá növeli annak népszerűségét. Az idén első alkalommal megrendezett nemzetközi futam pedig elviszi a magyar mint lovas nemzet hírét és erősíti az országnak a nemzetekhez fűződő baráti szálait – hangsúlyozta a miniszter.

mti, Felvidék.ma