41714

„Ha valaki rossz fényben szeretné feltüntetni a Smert, nagyon kérem, hogy hagyja abba. Mi nem vagyunk árulkodósak, és nem fogunk olyan dolgokról beszélni, amelyek más politikai pártoknak biztosan nem tetszenének” – jelentette ki Robert Fico kormányfő a Szlovák Televízió 5 perc múlva 12 c. vitaműsorában a szlovák parlamentben történt verekedős incidens kapcsán. Ettől bővebben nem azonban nem volt hajlandó a képviselők alkoholos állapotban történt viselkedését kommentálni, mondván nem azért van itt, hogy a parlament belső ügyeit véleményezze, „inkább lépjünk túl ezen a kérdésen, mert konkrétumokkal kellene előállnom a standard politikai pártokkal szemben, beleértve a KDH-t is. És nem fogom ezt tenni.”
Mint elmondta a kormány három-négy éven belül meg szeretné szünteti a Szlovák Gázművek háztartási gáz eladásából származó veszteségét. Mivel a szabályozott gázárakat nem kívánja emelni, az orosz Gazprommal kötött hosszú távú szerződés előnyösebb feltételei segíthetnének ebben, amelyekről jelenleg is tárgyalások folynak. Fico szerint ezeket a tárgyalásokat pozitívan befolyásolja, hogy az állam megszerezte a gázkereskedelmet biztosító Szlovák Gázművek 100 százalékos részesedését.
Vitapartnere, az ellenzéki KDH elnöke, Ján Figeľ azonban nem hisz ebben a tervben. „Kiváló retorika, de nagyon hatékony hazugság. Semmit sem adnak ingyen” – reagált a kormányfő szavaira a pártelnök. Az állami felügyelet alatt álló vállalatok minden vesztesége ugyanis befolyásolja az államadósságot, ami már jelenleg is rekordméretű az ország történetében – érvelt Figeľ. „Azzal, hogy megszüntetik a magánvállalkozó részesedését a veszteségből, kétszeresen megterhelik tulajdonosként az államot. Ez hiba, én ennek semmilyen ésszerű okát nem látom azon kívül, hogy kedvez bizonyos pénzügyi csoportoknak” – jelentette ki Figeľ, aki szerint az elkövetkező 15 évben, amelyre a Gazprommal megkötött szerződés szól, a Szlovák Gázművek veszteségét 600 millió euróra becsülik.
Pavol Paška sem kívánta részletezni a képviselők közti verekedést a TA3 Politikában c. vitaműsorában. A házelnök azt állítja, az egész csak az ellenzék részéről való félrevezetés. „Sehol sincs az alkotmányban előírva, hogy alkoholszondával kell szaladgálnom a képviselők után. Sehol sincs leírva, hogy ezentúl kamerákkal kell megfigyelni a képviselő urakat és asszonyokat. Eddig sem csináltam és ezután sem fogom” – mondta.
Pavol Hrušovský, a KDH parlamenti frakciójának vezetője azonban kritikusabban szemléli a történteket. Véleménye szerint a politikai kultúra kocsmaszintre csökkent, és a lényeges kérdésekről való tárgyalásokat elfedi a „verekedések és a parlamentben való ivászat” témája. Azt azonban ellenzi, hogy némely képviselők miatt, akik nem férnek a bőrükbe, fegyveres őrök vigyázzák a rendet a parlament épületében. Paška szerint azonban a parlamenti őrséget az „elnyomás” eszközeként más demokratikus országokban is használják, ezért nálunk is létre kellene hozni.

TASR nyomán, dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”41559,41676,41640,41606,41580″}