41724

Idén, szeptemberben immár tizenharmadik alkalommal rendezték meg a már hagyományosnak számító Csermosnya – menti Fesztivált. A fesztivál a magyar nyelv és kultúra ápolásának céljából indult Dernőn, melynek már másodszor Barka község ad otthont.
2000 októberében, a Dernőn felavatott kopjafánál indult el az emlékezési ünnepség, mellyel hagyományt teremtettek a szervezők, és most már 13. alkalommal találkoztak a magyar kultúra napszámosai. A fesztivál fő szervezői idén is a Dernőért Polgári Társulás és Barka Község Önkormányzata voltak, a Szlovák Kormányhivatal támogatásával.
Szeptember nem csak a szüretelés ideje, hanem a kulturális rendezvények szervezéséé is. A rozsnyói járás talán legszebb völgyében elterülő kis településen, Barkán is izgatottan készülődtek a szeptember 21-én megrendezésre kerülő Csermosnya-menti Fesztiválra.
A fesztivál első programpontja ként a község katolikus temploma melletti téren található II. világháborús emlékműnél Icso Béla, Barka község polgármestere felavatta az elesett, magyar katonáknak állított emléktáblát. A himnusz eléneklése után a résztvevők átvonultak a kultúrházba, ahol a fesztivál kulturális részét a Dernőért PT elnöknője, Icso Fodor Valéria nyitotta meg. Ünnepi beszédében hangsúlyozta a magyar nyelv megőrzésének fontosságát.
Köteles László, az MKP OT tagja, a Csemadok alelnöke is üdvözölte a jelenlévőket és köszönetet mondott a szervezőknek e nemes ügy felvállalásáért, biztatva őket arra, hogy folytassák munkájukat, valamint kitartásukért, hogy a magyarság megosztottsága ellenére fáradhatatlanul dolgoznak közös ügyünkért. Arra kérte őket, hogy ne hagyják abba a már több éve folytatott hagyományőrző tevékenységüket.
A népdal és néptánc kultúra apraja – nagyja énekelt, táncolt a barkai kultúrházban, igazi ünnepi hangulatot teremtve, melyet a közönség vastapssal jutalmazott. A Hárskút, Jólész, Dernő és Várhosszúrét ének- és tánccsoportjai léptek fel a rendezvényen, akiknek az ünnepség befejeztével a szervezők vacsorával kedveskedtek. A fellépő énekesek, táncosok több száz órát is próbálnak fellépéseik előtt, feladva ezzel kényelmüket. Viszont ők azok, akik hittel teszik mindezt, azért, hogy embertársaiknak örömet szerezzenek. Ők azok, akik ápolják néphagyományainkat, terjesztik a magyar kultúrát. Ezeken a találkozókon adják át a résztvevőknek és hirdetik a magyar népzene, néptánc csodás erejét. Itt fedezik fel az együtt lét örömét és csodálhatják meg a Csermosnya völgy szépségeit.
BB, Felvidek.ma