41797

Szlovákia egyike annak a négy európai uniós országnak, amelyek két legnagyobb városa, illetőleg az ország két távol eső vége közt nincs autópálya- vagy gyorsforgalmúit-összeköttetés. Szlovákián kívül Lettország, Észtország és Románia az a három EU-s tagország, amelyekre a fenti megállapítás szintén érvényes, ám ezek esetében már csak kisebb útszakaszok hiányoznak az ország távol eső végeinek összekötéséhez. „Azaz körülbelül 3-4 múlva Szlovákia az Európai Unió egyedüli olyan országa lesz, amelyik két legnagyobb városa közt nem lesz ilyen összeköttetés” – jelentette ki Ondrej Matej, a Közlekedési és Gazdasági Intézet (IDH) igazgatója.
Az állam becslése szerint a D1-es autópálya megépítésének befejezése 2019-ben várható. Matej szerint azonban a szóban forgó határidő betartása veszélyben lehet, főleg a közlekedésre szánt 2014-es pénzeszközök tervezett csökkentése, illetve amiatt, hogy több szakasz építése a folyamatban lévő versenytárgyalások miatt még nem kezdődött el. Matej szerint ezeknek a tényezőknek a figyelembevételével valószínűsíthető, hogy az autópálya-építés befejezése csupán 2020-2022 táján várható.
Az igazgató szerint az eredeti időpont akkor lett volna tartható, amennyiben az autópályák és gyorsforgalmi utak építésére évi 1,6 milliárd eurót költöttek volna. A 2014-es évre a közlekedési tárca számára előirányzott pénzösszeg 2,15 milliárd euró, ami 126,9 millió euróval kevesebb, mint az ez évi volt. Ebből az úthálózat építésére a jövő évben 903,2 millió eurót szánnak.
A befejezetlen autópálya Matej szerint jelentős hatással van az ország keleti részeibe irányuló befektetésekre. A befektetők számára ugyanis az ország eme részének jóval kisebb a vonzereje, Matej ezért a közlekedési infrastruktúra gyorsütemű kiépítését szorgalmazza.
A közlekedési tárca ennek ellenére bizakodó, és azt állítja, mindent megtesznek azért, hogy a D1-es autópálya minél rövidebb időn belül megépüljön. A tárca szóvivője szerint valamennyi szakaszon elkezdték az építési munkálatokat, ám néhol földcsuszamlások nehezítik azokat, így előfordulhat, hogy módosítaniuk kell az eredeti irányt, ami a szóban forgó szakasz befejezésének határidejét kitolhatja.

TASR nyomán, dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”27524″}