41478

Jövőre csak azok az anyagi szükségben levő polgárok kaphatják meg a 60,50 eurós szociális juttatást, akik legalább 32 órát dolgoznak le  közhasznú vagy önkéntes tevékenységben a községnél.
Ez derül ki az új anyagi szükségben levő szociális juttatásokról szóló törvényből, melyet a parlament szeptember 5-én második olvasatra hagyott jóvá. A törvény 2014. január elsejétől léphet érvénybe.
„Az alapjuttatás 1,8 százalékkal lesz magasabb. Nem nagy összeget tesz ki az emelés, de úgy gondolom, hogy ez egy pozitívum“ – állapította meg a törvényt benyújtó, munkaügyi miniszter Ján Richter. Elmondása szerint rendkívül fontos, hogy szándékát megértsék a községek. Ezen feltételek alapja, hogy az anyagi szükségben levő embereknek munkát kínáljanak. Ebbe a tevékenységbe a községeknek is be kellene kapcsolódniuk, a miniszter szerint biztosítaniuk kellene a feltételeket, hogy az anyagi szükségben levő emberek elkezdhessenek dolgozni.  A módosított törvény értelmében a 25 év feletti, szüleivel egy háztartásban élő gyerekek is ebbe a kategóriába fognak tartozni, akik nappali tagozaton tanulnak. Ezzel szemben a háztartás azon tagjai, akik főiskolai tanulmányokat folytatnak nappali tagozaton és ösztöndíjra jogosultak, nem tartoznak majd bele ebbe a kategóriába.
A törvény az aktivációs hozzájárulást szigorítja. Ezt csak akkor kaphatják meg a jogosultak, ha legalább 64 órát havonta ledolgoztak a község szolgálatában. Egyúttal személyes hozzájárulást is bevezetnének, melyet az a polgár kaphat meg, aki hosszú távú munkanélküli volt, anyagi szükségben és juttatást kapott, valamint munkába állt. A feltétele ennek a fajta hozzájárulásnak, hogy legalább a minimálbért meg kell keresnie, és legfeljebb a minimálbér háromszorosát kaphatja. A feltételek teljesítése esetében ezzel a hozzájárulással maximum hat hónapig élhet az érintett.

Felvidék.ma, BB