duray 2011

Szombaton, Dunaszerdahelyen tartja 15 éves ünnepi, jubileumi kongresszusát a Magyar Közösség Pártja. Duray Miklós nem tud eleget tenni a meghívásnak, gondolatait levélben fogalmazta meg, és küldte az MKP-nak:
“Tisztelt Elnök Úr! Kedves Barátaim!
Sajnálom, hogy nem vehetek részt az 1998-as pártegyesítésről való megemlékezésen, annak a nagyon keservesen és nehezen megvalósult eseménynek a tizenötödik évfordulóján. Baj, hogy erről az eseményről ma már csak történelmi vonatkozásban beszélhetünk, mert az akkor kialakított politikai egység már nem létezik.
Emlékeztetni kívánlak Benneteket, hogy 2009-ben ugyanazok verték szét az egységet, akik annak idején akadályozták annak létrejöttét – ezért lehet, hogy csak látszategység volt az, amit 1998-ban reményteljesen megalkottunk. Amikor az MKP-nak hátat fordítottak a szakadárok, reménykedve mondtuk: nem fogyunk, tisztulunk.
Ennek az akkori derűlátó mondatunknak azonban csak a fele volt igaz, mert bizony fogyunk. Aminek az a politikai vonatkozása, hogy 2010 óta nincs magyar képviselet Szlovákia legfelsőbb törvényhozó testületében. Nem az a baj, hogy nincs magyar politikai erő a kormányban, hanem az, hogy kiszorultunk az országos politikából. A kormánytagság elsősorban azoknak hiányzik, akik abból anyagi hasznot húztak – aki leltárt készít az MKP nyolcéves kormánytagságáról, tudja miről beszélek.
Viszont vannak biztató jelek is.
Aki volt oly szerencsés, hogy részt vett ez év júliusában a Martosi fesztiválon, érezhette, hogy egy új minőség születik, illetve megmentett érték születik újjá.
Én személyesen úgy éreztem ott magam, mint az 1960-as évek második felében, amikor építettük a hatalomtól független magyar ifjúsági mozgalmunkat, ami nélkül a rendszerváltozáskor nem tudtuk volna megjeleníteni azokat az értékeket, amelyek – most már a további generációba átmentve – ma is a szlovákiai magyar politikai közélet megtartó erejét jelenti: az MKP-t – azaz Magyar Közösség Pártját.
Én még a nyár elején elfogadtam egy meghívást Szilvásváradra, a Kárpátok őre megemlékezésre, ezért az MKP szeptember 14-t rendezvényén személyesen nem tudok részt venni.
Sok erőt kívánok mindazoknak, akik a soron következő küzdelmeket fogják vívni” – áll Duray Miklós levelében

Az MKP 1998-ban jött létre az Együttélés, az MKDM és az MPP egyesülésével. A három elődpárt elnöke közül csak az Együttélést vezető Duray Miklós maradt az MKP-ban. szerk. megj.