41693a

Nem kisebb munkába vágta a fejszéjét a zselízi katolikus gyülekezet, minthogy lecserélje a város egyik ékkövének számító gótikus templom fedelét.

Négy évvel ezelőtt az szentély feletti rész már ki lett cserélve, ezt a munkát folytatják most a hajórész feletti szakasszal. A rendszeres beázások egyre több bosszúságot okoztak a parókiának, és már-már veszélyeztették a több mint 700 éves freskókat is. Ám egy ilyen beruházás komoly költséget jelent, a Nyitrai Püspöki Hivatal 3500 eurót biztosított a tetőcserére. Ez viszont csak töredékét fedte a munkálatoknak, a szerény gyülekezet pedig csak hosszas gyűjtéssel tudta előteremteni a költségek fedezetét.
A gótikus Szent Jakab templom eredetileg a 14. századból származik, vélhetőleg 1353 és 1388 között épült. A hagyomány szerint a templomot a zselízi birtokkal bíró Becsei Vesszős György alapította bűnbánata részeként. I. Lajos király embereként az 1347-48-as első nápolyi hadjárat során Nápolyban állítólag saját maga végezte ki a Lajos testvérének, Andrásnak a halálában részesnek vélt Durazzói Károlyt. Becsei Vesszős Györgyöt ezután Lajos a rövid időre meghódított Dél-Itáliai birtokok egyik helytartójává nevezte ki.
A nápolyi magyar uralom azonban csak néhány hónapig tartott (Lajos igényét nem ismerték el a nápolyi trónra), az Itáliából később hazatelepült Vesszős György pedig megbánta bűneit. Ennek jeléül építette a templomot is, melybe több hozzá kötődő freskót is készíttetett. Becslések szerint mintegy 14-et, ám mára ezekből már csak 3 található meg, mivel 1945-ben a visszavonuló német csapatok magas tornya miatt a templomot felrobbantották.
Ennek következtében az építmény nagy része teljesen tönkrement. A háborút követő időszakban ugyan újjáépítették, de mint tudjuk, ez az időszak nem kedvezett a klerikális dolgoknak, így eredetiségre minimális igénnyel, modern köntösbe öltöztették a gazdag hagyományú épületet. Az eredeti állapotok visszaállítása azóta is várat magára, viszont az értékeit, múltját oly könnyen feledő korszellem egyre kevesebb reményt ad ennek megvalósulására. Már az is hatalmas eredménynek számít, hogy a helyi közösség saját kezébe véve, önszervezve látott neki a további romlás megakadályozásához.
A plébánia és a közösség elkötelezett, hogy a komplex rekonstrukció megvalósuljon, ám források hiányában ez csak vágyálomnak tűnik. A közeljövőben, mint megtudtuk a torony felújítása szerepel a zselíziek tervei közt.

Csonka Ákos, Felvidek.Ma

További képek a tetőcseréről Képgalériánkban ITT>>>.