41791

Robert Fico kormányfő nem hallgatta meg az ellenzék vádjait. Állítólag azért, mert sértették. Amikor a független képviselő Daniel Lipšic egy héttel ezelőtt azt mondta Robert Fico kabinetjéről, hogy a lakájok kormánya, amely a tőkecsoportok utasításai alapján cselekszik, a kormányfő megengedhetetlennek tartotta ezt és kivonult az ülésteremből. Így ő lett az első szlovák kormányfő, aki nem vett részt a saját leváltási javaslatának a megtárgyalásán a parlamentben, nem védte meg a lépéseit az ellenzék bírálataival szemben. Neki magának azonban jóval több és erősebb kijelentések vannak a rovásán, amelyeket a politikai ellenfelei vagy a média címére tett.
A jaslovské bohunicei atomerőmű leállítását például, amit az Európai Unió Szlovákia európai integrálásának feltételéül szabott, „energetikai árulásnak” nevezte, a Szlovák Gázművek privatizálása pedig „gazdasági hazaárulás” volt szerinte, és amikor a kereszténydemokrata Ivan Uhliarikról beszél, sohasem felejti el hozzátenni, hogy a Penta csoporttal való szoros kapcsolatai miatt „pentácskásnak” hívják. De ismertek az ellenzékkel kapcsolatban elhíresült kijelentései is, amikor azt mondta, hogy az ellenzéknek a börtönben a helye, nem pedig a parlamentben, az újságírókat pedig prostituáltaknak, idiótáknak és nyálkás kígyóknak titulálta.
Az MVK vezetője, Pavel Haulík szerint Lipšic felszólalása semmiben sem tért el a szokványos parlamenti beszédek szintjétől. „A kormányfő olyan dolgokat bírál, amelyeket sokkal nagyobb mértékben jómaga is praktizál” – jelentette ki Haulík, aki úgy véli, Fico tapasztalt politikusként mér megszokhatta az ilyen stílusú vitát, ezért nincsenek kétségei afelől, hogy a kormányfő felháborodása nem volt őszinte.

Hnonline nyomán, dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”41731,41714,41640,41660″}