41800

Szeptember 27. – az idegenforgalom világnapja , amelyet az Idegenforgalmi Világszervezet határozata alapján 1980 óta ünneplünk. Ez alkalomból a dunaszerdahelyi Vásártéri Magán Szakközépiskola szakmai előadássorozatot szervezett.
A világnap célja felhívni a figyelmet a vendégszeretet, vendégbarát viselkedés fontosságára, a folyamatos szemléletformálás szükségességére, és nem utolsó sorban arra, hogy elősegítsük a turizmus vezető iparággá válását.
A dunaszerdahelyi Vásártéri Magán Szakközépiskola szakmai előadássorozat fővédnöke Bača Anton tanár úr volt, aki az idegenforgalom szinte mindegyik területén dolgozott már.
Az esemény, amelyen a környező községek polgármesterei részt vettek, “A víz és a víz hasznosítása” témakör jegyében zajlott.
Elsőként a dunaszerdahelyi Thermalpark igazgatója, Somogyi Gábor piacszervezés befolyásolásának eszközeit vázolta fel.
Ezt követte az iskola diákjának, negyedéves vendéglátóipari tanulmányi szakos Maroš Sztancsek „Gyertek a vízbe játszani!” című ötletgazdag prezentációja.
Az előadássorozatot Ing. Peter Pastier, a SACR – a Szlovákiai Idegenforgalmi Szövetség képviselője, a szervezet piacszervezési tevékenységének bemutatásával, valamint az iskola felsőbb fokú szakmai képzésében részt vevő, idegenforgalmi szakmenedzser szakon tanuló diákjaival való együttműködés kínálta lehetőségek körvonalazásával zárta.
41800 141800 241800 341800 441800 5

kl, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”40517,39677,32313,30351″}