41751

Az „Észak- és dél-komáromi erődrendszer látogatható kazamatáinak kibővítése” című pályázat eddigi – felvidéki – eredményeiről tartottak sajtótájékoztatót szeptember 24-én a komáromi Öregvár területén.
Sebő Beáta a révkomáromi projekt menedzsere a sajtó képviselői előtt elmondta: a tavaly októberben megkezdett munkálatok nagy részén túl vannak. Ennek során több mint kétszáz tonna földet mozgattak meg és közel ezer tonna hulladékot kellett eltávolítaniuk. Kiemelte: meglehetősen megnehezítette a munkálatokat, hogy az erődnek most felújításra került részén valamikor lőszerraktár működött. A földmunkák során előkerült robbanó- és lőszerek hatástalanítása és elszállíttatása különös figyelmet igényelt.
Gráfel Lajos, a projekt szakmai menedzsere arról beszélt, hogy a felújítási munkálatok során, bár lassan haladnak, hiszen az erődrendszernek ez az egyik legöregebb része, mégis olyan helyiségeket sikerült feltárni, amelyekhez korábban még nem jutottak el. A jövőben valamennyi kazamata látogatható lesz a közönség előtt – hangsúlyozta.
A sajtótájékoztatón szó esett a projekt zárásáig, 2014. szeptember 30-ig elvégzendő feladatokról is. Hamarosan elkezdik annak az ún. vaklabirintus-installációnak a kialakítását, amely a kazamaták sötét helységeiben a vakok világát mutatja majd be a látók számára. A tervek között szerepel egy mobil színpad és nézőtér felállítása, valamint azoknak az ún. barna tábláknak az elhelyezése, amely a turisták tájékozódását szolgálná. Ez utóbbi célból a Monostori és a komáromi Erődről egy turisztikai kiadványt is megjelenik jövő októberben – hangzott el.

A szlovák-magyar határon átnyúló együttműködési uniós program részeként megvalósuló projekt költségeihez az Európai Unió csaknem 257.400 euró támogatást nyújtott – ez a költségek 85 százalékát jelenti. A kiadások további részét (szlovák) állami támogatásból (közel 30.300 eurót), valamint önerőből biztosította be a város önkormányzata. A projekt teljes költségvetése 302.831 euróra rúg. (Ugyanezek az adatok a magyarországi Monostori erőd bővítése esetében a következők: uniós támogatás – 216 ezer euró, állami támogatás – 15 ezer euró.)
Mint ismert, a komáromi erődrendszer egyes részei, így a történelmi Komárom két vára is, Szlovákia területén, míg a sáncrendszer más részei (a Csillagerőd, a Monostori valamint az Igmándi erőd) a Duna jobb oldalán, azaz Magyarországon találhatók. S bár az elmúlt évek jelentős fellendülést hoztak, az erődrendszer kiváló turisztikai adottságai még mindig nincsenek teljes mértékben kihasználva.

LM, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”37253,25193,41748,40571,41675″}