kalinak robert 03

Nem mennek keresztül a törvényhozáson a választási törvények anélkül, hogy rögzítenék bennük a politikai pártok támogatását ellenőrző bizottságot – jelentette ki Robert Kaliňák belügyminiszter a szlovák rádió Szombati beszélgetések c. vitaműsorában. Elmondása szerint a bizottságban valamennyi politikai párt egy-egy taggal képviseltetné magát, tagja lehetne továbbá a Számvevőszék elnöke, a főügyész, a statisztikai hivatal elnöke vagy a civil szervezetek képviselője. „A bizottságnak szigorú büntető hatáskörökkel kellene rendelkeznie és hivatalosan meg kellene fizetni a munkáját. A lényeg, hogy szakszerű, gyors döntéseket hozó szerv legyen” – jelentette ki a miniszter, aki szerint a bizottság a politikai pártokkal való egyezség után kerül a törvénybe, amelyekkel október folyamán újabb tárgyalásokat folytatnak a választási kódexről.
A belügyminiszter egyúttal elmondta, hogy a Smer-SD nem akar a lényegesebb választásokat érintő változtatásokba belemenni, mert az ellenzék még azt állítaná, hogy saját magára szabja a feltételeket. A politikai pártoktól eltérő tényezők általi kampányolás javasolt tiltása kapcsán Kaliňák hangsúlyozta, hogy erre a transzparens számla és maximalizált költségek bevezetése miatt van szükség. „Harmadik tényező kampányolása esetén az a veszély fenyeget, hogy a jelölt rajtuk keresztül kampányol majd. A választásokat nem a pénznek kell eldöntenie, hanem a programoknak. De csak a kommersz reklámok tiltásáról van szó, a nyilvános fellépések nincsenek megtiltva” – magyarázta a miniszter.
Vitapartnere, Gál Gábor, a Most-Híd elnökségi tagja egyetért azzal, hogy hiányzik a választási kódex, de a választási törvényjavaslatokkal szemben kritikus, a törvényt rossznak tartja, amely véleménye szerint a tisztességes jelölteknek azzal is árt, hogy a tisztességteleneket csak alacsony bírsággal büntetné. Azt mondja, pártja sokkal szigorúbb büntetéseket javasolna, például a politikai párt megszüntetését.
A politikusok a beszélgetés során nem kerülték el a Szlovák Gázművek aktuális ügyét sem, amely miatt jövő héten a Robert Fico kormányfő elleni bizalmatlansági indítvány megtárgyalására is sor kerül a parlamentben. „Ez az ügy is mutatja a Smer-SD és az ellenzék közti különbséget. Amíg a jobboldal eladta Szlovákia kincsét, a Gázműveket a külföldi befektetőknek, mi ellenezzük a stratégiai vagyon ilyen jellegű privatizációját” – magyarázta Kaliňák, aki szerint a kérdés az volt, hogy a kormány továbbra is szinten tartja-e a gázárakat, vagy az emberek 20-30 százalékkal többet fizetnek majd érte. „Én a gázárak szinten tartása mellett vagyok, legalább ebben segíteni kell az embereket” – üzente a miniszter hozzáfűzve, éppen a jobboldal volt az, aki a pénzügyi csoportokat tömte, hogy megnövekedjenek. Tomáš Malatinský gazdasági minisztert (a Smer-SD jelöltje) Kaliňák gyakorlati szakembernek tartja, aki szerinte a kormány értékes tagja.
Gál Fico leváltási kísérletét politikai gesztusnak tartja mindazzal szemben, ami az országban történik. „A Szlovák Gázművek megvásárlása nekünk a határ átlépésének tűnik, ezért ezt a lépést meg kellett tennünk. A Gázművek megvásárlásában nem látunk gazdasági hasznot” – fűzte hozzá a képviselő.

TASR nyomán, dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”41162,41091,31725″}