41817

Lévai Anikó, Magyarország kormányfőjének felesége az anyanyelv és a gyökerek fontosságát hangsúlyozta, majd ajándékot osztott szét az iskolakezdő gyerekek között a Rákóczi Szövetség nyitracsehi ösztöndíjátadóján.
A nyitracsehi kultúrházban került sor 2013. szeptember 25-én az ösztöndíjátadó ünnepségre a Nyitra és Vidéke Célalap szervezésében. A 2013/14-es iskolaévben a magyar tannyelvű iskolákba íratott elsős diákok száma tizennégy a Nyitra-vidéken.
A gyermekeket és szüleiket, Lévai Anikót, Magyarország kormányfőjének feleségét, valamint a Rákóczi Szövetség elnökét és munkatársát, Dr. Halzl József elnök urat és Pálinkás Barnabást Tóth Klára, a Nyitra és Vidéke Célalap ügyvezetője üdvözölte. A vendégeket a Nagycétényi Alapiskola diákjai köszöntötték verssel és énekszóval.
Halzl József beszédében elmondta, hogy amikor a Zobor-vidékre látogat, mindannyiszor felmerül benne zsérei származású hitoktatójának arca és szavai. Szólt a megmaradásról és annak feltételeiről: a nyelvhez és hithez való ragaszkodásról Zilizi Zoltán, a célalap munkabizottságának elnöke levélben üdvözölte a jelenlevőket és küldte el üzenetét a szülőknek: A Rákóczi Szövetség ösztöndíj formájában minden évben átadja a magyar kisiskolásoknak a magyarországi civil társadalom jelképes adományát. Ez az odafigyelés kifejezi az együvé tartozásunkat az anyaországgal; egyúttal ez az ösztöndíj szerény, de határozott elismerés is a szülők felé döntésük helyességét illetően.
Az ösztöndíjak ünnepélyes átvételét követően jó hangulatú, vidám beszélgetés alakult ki a jelenlevők között. 
Az ösztöndíjakat szeptember és december között több mint 100 felvidéki, 50 partiumi és 30 délvidéki magyar településen tervezi átadni ünnepélyes keretek között a Rákóczi Szövetség. Az előzetes beiratkozási adatok szerint megállapítható, hogy nem csökken a magyar iskolakezdő gyermekek száma az előző évekhez képest Szlovákiában.

Forrás: mkp.sk
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41788,41686,41413″}