radicova-iveta13

A jobboldal még mindig nem mondott le Iveta Radičováról. A Hospodárske noviny gazdasági napilap értesülései szerint legújabban a NOVA tagjai próbálják Radičovát az együttműködésre rávenni. Juraj Miškov szerint a volt kormányfő asszony elsősorban a szociális kérdésekben lehetne a segítségükre. A Radičovával való találkozót Daniel Krajcer is megerősítette. Miškov szerint egyelőre nem kaptak kosarat a volt kormányfőtől, mint mondta, Radičová pozitívan reagált az ajánlatukra, bár végső döntés még nem született. Miškov szerint az ősz folyamán még folytatódnak köztük a tárgyalások.
Miškov és Krajcer mindketten kizárták, hogy Radičovát arra szeretnék rávenni, lépjen be a NOVA pártba, vagy hogy közvetlenül parlamenti jelöltként kapcsolódjon be a politikába. Mindkét politikus egyetért azonban abban, hogy az exkormányfő asszonynak meg kellene küzdenie a köztársasági elnöki székért. „Igyekszünk meggyőzni őt, biztosak vagyunk abban, hogy a jelölésében az egész ellenzék meg tudna egyezni, és legyőzhetné Ficót” – magyarázta Miškov. Ezt a lehetőséget több felmérés is megerősítette, és Radičovát tartja a legjobb köztársasági elnöki jelöltnek az SDKÚ-DS is. Radičová azonban mind az államfőjelölést, mind pedig a csúcspolitikába való visszatérést már több ízben is visszautasította.
Martin Slosiarik a Focus ügynökségből úgy véli, hogy Radičová győzködésének célja a NOVA bevitele a köztudatba olyan pártként, amely képes magabiztosan legyűrni az ötszázalékos parlamenti küszöböt. „A NOVA pártra még mindig nem tekintenek úgy, hogy garantáltan bejut a parlamentbe. Iveta Radičová neve minden bizonnyal biztosíthatná ezt” – vélekedik az elemző. Figyelmeztet egyúttal azonban arra is, hogy a preferencianövekedéshez nem lesz elegendő, ha Radičová valahol a háttérben, az egyik szakmai csapatban dolgozik majd, és nem lesz látható. „De ha kiállna például a NOVA sajtótájékoztatójára a munkanélküliségről, az működne” – állítja Slosiarik. S éppen ez az a terület, amelyet nemrégiben az exkormányfő asszony is prioritásaként jelölt meg.
Darina Malová, a Komenský Egyetem politológusa azonban problematikusnak tartja Radičová és a NOVA kapcsolatát a pártalapítók konzervatív felfogása miatt, míg Radičová liberális politikusként ismert. Slosiarik szerint ez azonban nem jelentene gondot, mivel a NOVA az SaS-ből kivált politikusokkal való egyesülés után kerüli az olyan témákat, amelyek a konzervatívokat és a liberálisokat megosztják. „Inkább a gazdasági és a szociálpolitikára orientálódnak, ahol többé-kevésbé megegyeznek. Amíg nem nyitnak meg kulturális témákat, nem lesz gond” – mondta.

HN nyomán, dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”40464,39781,39671,39492,39033″}