41964

Megható ünnepségben volt részük mindazoknak, akik október 5-én eljöttek a kassai Művészetek Házába a Csermely Kórus 40. születésnapja alkalmából megrendezett ünnepi hangversenyre. A kórus, amelyet 1973-ban Havasi József alapított, aki azóta is karnagya a kórusnak, az elmúlt 40 év alatt számos hazai és külföldi fesztivál résztvevője volt. 2003-ban például a finnországi Loimaaban megrendezett kórusfesztiválon aratott nagy sikert, 2004 nyarán pedig egy franciaországi kórusfesztiválon vett részt. A kórus megalakulása óta több rangos hazai és nemzetközi díjat nyert, 1975-ben a Pozsonyi Zenei Ünnepségeken elnyerte például a Szlovák Zenei Alap díját.
A szlovákiai magyar felnőtt kórusok országos fesztiváljának, a Kodály Napoknak öt alkalommal lett győztese a Csermely (1978-ban, 1981-ben, 1984-ben, 2002-ben és 2008-ban), 2003 decemberében pedig munkája elismeréséül elsőként kapta meg a Kassai Megyei Önkormányzat Díját.
A kórus működéséhez szükséges feltételek biztosítását a 2000-ben létrehozott Csermely Polgári Társulás végzi. A polgári társulás minden év januárjának első hetében a Csermely kórus és vendégei címmel megrendezi az immáron nagy hagyományoknak örvendő újévi hangversenyt. A kórussal megalakulása óta több neves hazai és külföldi zenei személyiség is együttműködött.
Havasi Viktória, a Csermely Polgári Társulás alelnöke, aki a kórusnak is tagja, azt nyilatkozta, a Csermely Kórus különlegessége, hogy valamennyi művet eredeti nyelven énekelnek, így a koncertjeiken a magyaron kívül gyakran csendülnek fel latin, angol, olasz, spanyol, orosz, francia és héber nyelvű kórusművek is.
A jubileumi hangverseny során a 40. születésnapját ünneplő kórus az elmúlt négy évtized repertoárjából összeállított válogatással kedveskedett a közönségnek.
Havasi József, a kórus alapító karnagya a nemrégiben elhunyt Ág Tibor népzenekutatót idézve emlékezett a kezdeti időkre, aki amikor megérkezett az énekkar alakuló ülésére a „szép hangzást, tiszta akkordokat, indítsátok el a kórus szekerét és toljátok” szavakkal kívánt sok sikert a kórusnak az induláshoz.
A Csermely Kórus jubileumi hangversenyének vendégei voltak az ugyancsak nagy hagyományokkal rendelkező kassai Csengettyű gyermekkórus, a dél-morvaországi Jaroměřice nad Rokytnou-i Szent Margit-templom kórus és a négy üde hangú fiatal énekesből álló Quatronic kvartett, amely örökzöld dallamokat és filmzenéket adott elő saját feldolgozásban.
A Kassai Csermely Kórus idén február 14-én a Magyar Művészetért égisze alatt alapított Ex Libris díjat vehette át, amelyet dr. Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért-díj kuratóriumi elnöke, illetve a felvidéki kuratórium nevében Csáky Pál nyújtott át az ünnepelteknek.

dé, Felvidék.ma
További képek Képgalériánkban ITT>>>
{phocagallery view=category|categoryid=1241|limitstart=0|limitcount=0|type=1}

{iarelatednews articleid=”19619″}