41980

A mennyiséget tekintve átlagos hozam várható a szőlőtermesztésben – mondja Bott Frigyes borász, aki azonban az idei évre jellemző extrém időjáráson egy cseppet sem sajnálkozik, hiszen – mint fogalmaz – nagyon sokat lehetett tanulni mindebből.

Borvidékeinken hamarosan befejeződnek a szüreti munkálatok. A szakemberek szerint nem igazán kedvezett az iparágnak az idei év szélsőséges időjárása, a kései fajták érése szempontjából kimondottan jól jött volna egy kis szeptember végi napsütés. Panaszra azonban nincs ok, akik pedig későbbre időzítettek, még jól is járhatnak – október első hete kellemes, napfényes őszi időt ígér.

Bott Frigyesék, akiknek Muzsla környékén húzódnak a szőlőültetvényeik, a szüret nagy részén már túl vannak, a közép-korai fajtákat már szeptember első felében, illetve közepe felé leszüretelték. A pinor noir, a pinor blanc, a tramini, a sauvignon tehát már a hordókban. A kései szőlőfajtákat azonban még javában szedik, így a rajnai rizlinget, a furmintot, a hárslevelűt, juhfarkot, vagy éppen a kadarkát, melyet éppen az elmúlt hétvégén szüreteltek.
„A tavasz csapadékos volt, a nyár extrém meleget és szárazságot hozott, az ősz pedig ezt is azt is, hiszen az esős napok után most megint kellemes időt jósolnak. Ám a változatos időjárás ellenére bizakodó vagyok, kétségtelen ugyanakkor, hogy az elmúlt évek kiegyensúlyozottabbak voltak” – vélekedik az idei évjáratról a borász, aki szerint a változékony időjárásnak pozitívumai is voltak: sok lehetőség adódott a kísérletezésre és tapasztalatszerzésre.
Persze, általános képet adni és mérleget vonni most még nem lehet, hiszen sok apró különbség mutatkozhat az egyes fajták között is, és a borérés folyamata is egy külön tényező – tette hozzá Bott Frigyes, aki egyébként nagy számban olyan régi, ősi szőlőfajtákat is visszatelepített birtokain, mint a juhfark, vagy a hárslevelű.

Felvidék.ma