41904

Az Európai Bizottság által szeptemberben elutasított kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés elindítói elfogadhatatlannak tartják a Bizottság döntését s az ellen minden lehetséges jogi és politikai eszközt készek bevetni – olvasható a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) honlapján.
Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) alelnöke, az RMDSZ külügyi államtitkára azt is hozzátette, hogy a közös kezdeményezést mindegyik kisebbségi közösség folytatni kívánja. Egyúttal idézte Luis Durnwalder dél-tiroli tartományi kormányzó szavait, aki szerint “Brüsszelben és egyes tagállamokban még nem értették meg, hogy Európa etnikai közösségei nem fenyegetést, hanem meghatározó értéket jelentenek”. Éppen ezért számára is elfogadhatatlan a Bizottság döntése: „Az európai etnikai közösségek szinte egyedülálló koalícióját hoztuk létre, elismert kisebbségügyi szakértők dolgoztak és tényeken alapuló, kiegyensúlyozott javaslatot készítettek el. Nem tudjuk elfogadni a Bizottság döntését, minden jogi és politikai eszközzel szembeszállunk vele. Mi, európai kisebbségi közösségek tudjuk, hogy minden sikerért meg kell harcolni. A továbbiakban is erős szövetségre van szükség ügyünk támogatásához. Ragaszkodunk közösségeink jogbiztonságához és európai szintű elismertetéséhez, azokhoz a célokhoz, amelyeket – közösen európai partnereinkkel – a polgári kezdeményezésben fogalmaztunk meg” – fogalmazott a kormányzó.
Mint arról korábban beszámoltunk, az Európai Bizottság szeptember 13-án kelt levelében tájékoztatta Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, valamint Hans Heinrich Hansent, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója elnökét, hogy az európai sokszínűség megőrzését célzó kezdeményezés nem tartozik a jogalkotási hatáskörébe. A Minority Safepack Initiative elnevezésű javaslatcsomag nyelvi, oktatási, kulturális kérdésekben, a regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika területén javasol intézkedéseket az EU-nak.
A kezdeményezésben a Magyar Közösség Pártja partnerként részt vállalt. Berényi József, a párt elnöke akkor úgy nyilatkozott, hogy a kezdeményezést semmiképpen sem szabad feladni, új beadványt kell készíteni azokból a részekből, amelyekkel kapcsolatban a bizottság álláspontja megengedőbb.
Más kérdés, hogy érdemben mit lehet elérni az Európai Unió előtt a kisebbségvédelem területén, amikor maguk az EU-t létrehozó alapszerződések hallgatnak e kérdésről, s így a szükséges jogi alap hiányában a kisebbségi kérdések nem tartoznak az EU (és így a Bizottság) asztalára.

szd, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41050, 39177″}