41851

Ismét nagyszabású rendezvényt szervezett a lévai Reviczky Társulás az elnök Wirth Jenő vezetésével. A lévai vállalkozók termékeit, főleg divatos butikok ruházatait, kiegészítőit, frizura és smink költeményeit mutatták be szeptember 28-án a Reviczky Házban. A rendezvény, mely a „Reviczky House Fashion, Hair and Make-up Show” elnevezést kapta, Rák Viki népszerű színésznő műsorvezetésével zajlott le.
A divatbemutató ötlete hónapokkal ez előtt fogalmazódott meg a társulás elnökében. Így már akkor elkezdődtek az előkészületek. A szombati rendezvényt három manökenválogatás előzte meg, ahol kiválasztották azokat a lányokat, akik bemutathatták a vállalkozók termékeit.
A rendezvényt Wirth Jenő nyitotta meg, aki üdvözölte a megjelent vendégeket, és a támogatókat. Nagyvonalakban elmondta ki is volt Reviczky Gyula, a társulás névadója, majd kitért arra, hogy ez a rendezvény a társulás főbb céljait hivatott megvalósítani, mégpedig a jobb szlovák-magyar viszony megteremtését, a fiatal tehetségek gondozását, és a regionális vállalkozók támogatását.
Ezt követte először a sportos, majd az elegáns, végül pedig a menyasszonyi ruhák bemutatója. Az egyes divattervezők és butikok kínálatának szemléltetése mellett Rák Viki szóban is bemutatta a készítőket és forgalmazókat, azok céljait és azt, hogy mért foglalkoznak ezzel a műfajjal. A divatbemutató programját táncelőadások is tarkították, amit a helyi tánciskolák növendékei adtak elő.
A rendezvény iránt óriási volt az érdeklődés, végül százhatvan személynek adott helyet, akik a hivatalos programot követően álló fogadáson beszélhették meg a látottakat, hallottakat.
“A rendezvény a divatszakma Léva és Léva környéke vállalkozói termékeinek, az AZ Fashion, a Ciao Bella, a Jasmine Line, és az ST Collection ruhái lábbeliei, ékszerei és kiegészítői seregszemléje volt, két divattervezővel, Milada Sabolovával és Beata Galambosovával, a Kika-Style képviseletében, kreációinak bemutatásával megfűszerezve. A rendezvényt széleskörű szolgáltatói partnertámogatás övezte (éttermek, kávézók, cukrászok, borászok, taxisok..)
A tehetséges manökenek szerepüket jelesre teljesítették, az estét színes táncprogram díszítette a TŠK Junilev és a TŠK Ritmo-Tropicana előadásaiban, melyeket lélegzetvisszafojtva követett a nagyérdemű publikum” – nyilatkozta Wirth Jenő.
A támogatókról és bemutatott butikokról és divattervezőkről, valamint a fellépőkről és támogatókról szóló összefoglalót, a rendezvényen készült fotókkal együtt ITT tekinthetik meg.

HB, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”37891,37113,35750″}