41957

Az 5. Virág János Énekkari Találkozó és Verseny valamint a 3. Vers-és Népmesemondó Verseny győztesei a nagybalogiak lettek a Vámosgyörkön.
A vámos települések énekkarjai immár ötödik alkalommal találkoztak Vámosgyörkön, ahol idén is jeleskedtek a nagybalogiak.
A vendégek a Visontai Kovách László Katolikus Általános Iskolában illetve a Művelődési Házban gyülekeztek október 5-én, ahol reggeli galambröptetés volt az első program.
Az palóc himnusz, azaz az „Isten áldja meg a magyart” c. dalt közös éneklésével kezdődött az ünnepélyes megnyitó, majd a köszöntők után elkezdődtek versenyek. Ebéd után az AMADEA tartott lemezbemutató koncertet, majd következett az eredményhirdetés.
A versmondó verseny ifjúsági kategóriájában a nagybalogi Szajkó Tamás kapta az első helyet és a különdíjat. A kis szavalót Simko Csilla helyi pedagógus készítette fel.
A Vámos Települések Szövetsége által szervezett minősítő versenyen pedig a (vámos)nagybalogi Szivárvány Énekkar megőrizte és újra megerősítette arany minősítését. „Nagyon örülünk az arany minősítésnek, a fogadtatás ismét barátságos volt” – nyilatkozta Pál Gabriella.
A találkozó a Mindenszentek Templomban folytatódott, ahol a 70 éves Pénzügyőr zenekar hangversenyét hallgathatta meg a közönség.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”22497,39877,36033,34787″}