42129

Különleges vendég érkezett Kürtre október 11-én: Endrei Judit, a szerkesztő-műsorvezető, könyvgyártó (ahogy önmagát találóan jellemezte), kétgyermekes családanya tisztelt meg bennünket. A Nőkről (nemcsak) nőknek turné keretén belül járt a kürti (Strekov) faluház dísztermében.
A beszélgetős délutánt a mintegy harminc személy (zömében hölgy) árgus figyelemmel követte. A jelenlévők a társalgásba is be-bekapcsolódtak, az aforizmákat, bölcsességeket és egyéb útmutatókat leleményes megjegyzésekkel egészítették ki.
Az Udvardról érkező, Felsőszeli felé tartó Endrei Juditot és partnerét, Bolemant Évát a házigazda, Danczi Mónika terelgette, így az összejövetelt helyi ízek, lokális színek is gazdagították. Felhívták a publikum figyelmét a coaching („művészet, amely egy másik ember teljesítményének, tanulásának és fejlődésének elősegítésével foglalkozik”) jótékony hatásaira, és életmódunk javításának lehetőségeiről elmélkedtek. A gyengédebb nem titkaiba is betekintést nyerhettünk, s önéletrajzi adalékokkal gazdagodhattunk.
A másfél óra gyorsan elröppent. Meghívottunk zárásként közvetlen könyvajánlóval kedveskedett. Mi pedig, a nyitottsággal, érdeklődéssel, önfeledtséggel, derűvel kalauzolt nézők reméljük, látjuk még e várt vendéget! Akár a képernyőn is.
Előző nap, október 10-én a Pozsonyi Magyar Intézetben is találkozhattak Endrei Judittal és Bolemant Évával, ott beszélgetőtársuk Bolemant Lilla volt. Videótudósítás a Magyar Interaktív Televízióban ITT>>>.
Kaszás Dávid, Felvidék.ma