42150

Az MTVA és a Magyar Televízió Zrt. idén is keresi azt a dalt, amelyik Magyarországot képviseli 2014-ben Európa legnagyobb zenei versenyén, az Eurovíziós Dalfesztiválon.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, mint a Magyar Televízió kizárólagos médiaszolgáltatója (MTVA) és a Magyar Televízió Zrt. (Magyar Televízió) 2014-ban ismét részt vesz a minden évben több mint 100 millió nézőt vonzó Eurovíziós Dalfesztiválon.
Az MTVA most nyilvánosságra hozza az idei pályázati feltételeket, amelyek alapján az előadók nevezhetik műveiket a megmérettetésre. Újdonság, hogy idén a magyar nyelvű dalszövegek mellett angolul, valamint Magyarország területén élő kisebbségek és etnikumok nyelvén íródott pályaműveket is vár a zsűri, azonban minden dalhoz csatolni kell magyar nyelvű szöveget is.
Csermák Zoltán, az MTVA kommunikációs főmunkatársa portálunkat úgy tájékoztatta: A Dal 2014-re külhoniak jelentkezését is várják.

Az immár harmadik alkalommal képernyőre kerülő dalválasztó show legfontosabb célja, hogy új, igényes és minőségi magyar dalok szülessenek, amelyek közül a szakmai zsűri és a nézők közösen választják ki az egész országot képviselő művet.
A Dal című többfordulós élő show-műsor előző két szériájának sikere megmutatta, hogy a hazai könnyűzenészeknek milyen nagy szükségük van arra, hogy a kevésbé ismert együttesek, előadók és szerzők országosan ismertté váljanak, és esélyt kapjanak a nemzetközi megmérettetésre is.
A produkcióval a közmédia hagyományt teremt, ezért jövő év elején ismét élő műsorban keresi majd a Dániában, Koppenhágában rendezett 59. Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulóját. A közönség a verseny májusi elődöntőit és döntőjét követheti figyelemmel a közszolgálati televízió egyes csatornáján.
A pályázati feltételek ITT>>> olvashatók. (A pályaművek postára adási határideje 2013. december 1, vasárnap éjfél.)

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”38153,32232″}