42379b

Dušan Petrík szlovák gazdasági államtitkár és Szijjártó Péter magyar külügyi és külgazdasági államtitkár részvételével tartották Pozsonyban a magyar-szlovák gazdasági vegyesbizottság ülését.
Az ülést követő sajtótájékoztatón Dušan Petrík elmondta, tárgyalásaik során a gazdasági együttműködés terén elsősorban az energetika és az autóiparra összpontosítottak. Együttműködési megállapodás született a két ország között az energetika, az autóipar és a határátkelők számának bővítése területén. Megegyeztek abban is, hogy Magyarország és Szlovákia közös álláspontot fog képviselni az Európai Unióban a nukleáris energia területén megvalósítandó fejlesztések érdekében.
Szíjjártó Péter hangsúlyozta, hogy a nukleáris energia területén megvalósuló fejlesztések Magyarország és Szlovákia energiabiztonsága számára egyaránt rendkívül fontosak. Ezért a két ország közös álláspontot fog képviselni az Európai Unióban, ahol vannak olyan törekvések is, amelyek megpróbálják háttérbe szorítani a nukleáris energia fejlesztését. A jövő év közepén próbaüzembe helyezik a magyar és a szlovák gázvezetékrendszert összekötő interkonnektort, amelyen 2015-től a kereskedelmi forgalom is megindulhat. Az észak-déli irányú infrastruktúrák megteremtése Közép-Európa energiabiztonságának alapvető feltétele. Ezen belül a magyar energiabiztonság szempontjából kulcsszerepe van a magyar és a szlovák gázvezetékek összekötésének. “115 kilométer hosszú csővezeték épül, a tesztüzemet már a jövő esztendő közepén meg tudjuk indítani, 2015-től pedig már a kereskedelmi forgalom is meg fog indulni” – szögezte le a magyar államtitkár, aki pozsnyi útja során Tomáš Malatinský gazdasági miniszterrel is tárgyalt, valamint részt vett a Nemzeti Külgazdasági Hivatal, a Szlovák Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökséggel (SARIO) és a pozsonyi magyar nagykövetség külgazdasági irodájával közösen szervezett üzleti fórumon. 

Mti, Tasr, Felvidék.ma