42328

Az ipolysági gimnáziumi intézmény megalakulásának századik évfordulóját ünnepelték október 25-én. A Szondy György Gimnázium nevet vette vissza az intézmény.
Az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és a Szlovák Tanítási Nyelvű Gimnázium közösen szervezte meg a centenáriumi ünnepséget. A délutáni díszünnepségen Igor Gallus, az oktatási minisztérium középiskolákért felelős osztály vezetője, átadta a magyar intézmény igazgatónőjének a névfelvételről szóló tanúsítványt. Az Ipoly menti magyar állami gimnázium új neve Szondy György Gimnázium lett.
A centenáriumi ünnepségsorozat kerekasztal-beszélgetésekkel kezdődött a hét elején. A meghívott vendégek mind kötődtek az intézményhez, egykori diákjai, vagy tanári voltak. Így a hét folyamán megfordult az épület falai között: Csáky Pál, Molnár Imre, N. Tóth Anikó, Varga Imre, Kádasi Lajos valamint Hunčík Péter. Az épület földszinti csarnokában iskolatörténeti kiállítást rendeztek, mely a gazdag múlt meghatározó pillanatait mutatja be a látogatónak.
Petrezsél Zsuzsanna az intézmény jelenlegi igazgatónője ünnepi beszédjének kezdetén idézte Barczán Endre 1913-as iskolamegalapító tanévnyitó szónoklatának kezdősorait. Mint mondta, az iskola szellemét kinyilatkoztató beszéd tápláló erőként hat a jelenkorban is. „Évfordulót ünnepelünk kellő tisztelettel és mély átérzéssel. Az iskola sikere az egykori és jelenlegi pedagógusok munkáján alapszik. Célunk bölcsességet, tudást és emberséget adni a diákoknak anyagi háttértől, vallási meggyőződéstől, nemzeti és etnikai hovatartozástól függetlenül. Az iskolánk működik és él” – hangsúlyozta az igazgatónő. Továbbá megjegyezte, az elmúlt egy évszázad történelmi sodrásában sok mindent átélt az intézmény. Sikeresen túlélt politikai-, hatalmi erők és oktatáspolitikai változásokat. Elmondta, egyéniségek ezreit nevelte fel és formálta a gimnázium, akik a társadalom megbecsült tagjaivá váltak. „ Az alma materünk dinamikus intézmény. Benne vibrál minden örömünk és bánatunk, sikerünk és sikertelenségünk. Mindez arra ösztönöz, hogy menni kell, nem szabad megállni, folytatni kell a kijelölt utat, mert a száz év kötelez” – summázta Petrezsél.
Az ünnepségen résztvevő Milan Belica, Nyitra Megye Önkormányzatának elnöke beszédében megjegyezte, az intézmény öregbíti a régió jó hírnevét. „Köszönet illeti a gimnázium létrehozóinak a fáradhatatlan munkájukat. Külön köszönetet érdemelnek azon szülők, akik gyermekeiket a gimnázium gondjaira bízzák. Így tehetséges fiatalok ezreit készíthették fel az életre” – mondta szónoklatában. Beszédjét követően a megyei elnök emlékplakettjét és köszönőlevelet adta át az intézmények vezetőinek. Igor Gallus tolmácsolta Dušan Čaplovič oktatási miniszter gratulációját. Ezt követően átadta a névfelvételről szóló tanúsítványt, ennek eredményeként a magyar gimnázium felveheti a Szondy György nevet.
„Száz évvel ezelőtt az egész valahogy úgy kezdődött, hogy a kaotikus világpolitikai helyzetben egy angyal jelent meg az Ipoly mentén, aki azt mondta, fényt és értelmet kell adni ennek a régiónak. Az épület nemcsak diákokkal és tanárokkal, hanem szellemmel is megtelt, s vált építkező otthonná, a magyar nyelvű oktatás fellegvárává ebben a jobb sorsra érdemes régióban” – foglalta össze gondolatait Csáky Pál. Továbbá hangsúlyozta, hogy az intézmény nemcsak tanított, hanem nevelt, tartást adott a tanítványainak is. A névfelvétellel kapcsolatban megjegyezte: „A Szondy György név még inkább kötelez a jövőt illetően. Köszönjük azt, amit szellemben és tudásban itt kaptunk. Mert tudnunk kell, s a Szondy György Gimnáziumnak ez lehet a legfontosabb üzenete; egy népet szellemi és tudás nélkül nem lehet megtartani!”
Ladislav Ballek szlovák író politikus és diplomata, a szlovák gimnázium egykori diákja szintén részt vett az ünnepi műsorfolyamon. Délelőtt megtartott kerekasztal-beszélgetésen kiemelte a szülőföld fontosságát, az életét meghatározó ipolysági évek jelentőségét. „Fejet hajtok az iskolaalapítók előtt, mert megváltoztatták és vonzóbbá tették a várost. Mindkét intézmény hozzájárul a város fejlődéséhez. A társadalom életében a tudás és az iskola igen fontos szerepet játszik” – szól a díszünnepség közönségéhez.
Tatiana Wenclová, a szlovák gimnázium igazgatónője beszédében hangsúlyozta, a gimnázium volt diákjaként nem csak tudást szerzett, hanem a személyisége fejlődéséhez is nagyban hozzájárult a volt alma mater. „Az intézményeink gazdagítja a város és a honti régió korolitját. Minden elismerésem az alapítóké” – jegyezte meg az igazgatónő. A központi ünnepség a gimnáziumok jelenlegi épületében elhelyezet emléktábla leleplezésével ért végett.
Szombat délelőtt kísérőprogramként ünnepi szentmisére került sor az ipolysági Nagyboldogasszony plébániatemplomban. A misét a magyar gimnázium egykori diákjai celebrálták. Délután pedig a városháza színháztermében lépett fel Kulka János. A Kossuth-díjas színművész édesapja Kulka Frigyes mellkas sebész Ipolyságon született, a gimnáziumban érettségizett 1944-ben. A színművész megjegyezte, a kisvárosban mindig szívesen jön el, családja egykori gyökereit kutatva.

Szondy György Gimnázium
Az ipolysági magyar gimnázium a negyvenes évek elején rövid ideig már viselte a Szondy György nevet. „A centenáriumhoz igazítva május végén adtuk be a kérvényünket a minisztériumhoz. Október 14-én ült össze a szakmai tanács, s beadott dokumentációk alapján döntött a névfelvételről. Most már a megyei fenntartónknak kell az iskola alapítólevelét kiegészíteni, ezt követően már hivatalosan is használhatjuk a Szondy nevet” – tájékoztatta hírportálunkat Petrezsél. Mint ismeretes, a gimnázium a kilencvenes évek elején szerette volna már felvenni a történelmi nevet, ám az akkori politikai helyzet és a hatalom ezt nem engedte meg. „Szeretnénk büszkén viselni a nevet. S e szellemben nevelni további generációkat itt az Ipoly mentén” – hangsúlyozta végezetül.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>>
{phocagallery view=category|categoryid=1308|limitstart=0|limitcount=0|type=1}
{iarelatednews articleid=”42322″}