42683

A pozsonyi ősbemutató után Komáromban is színre került Mács József írónak, a Magyar Művészeti Akadémia pozsonyi tagjának monodrámája, a Meddig ember az ember? Egészen pontosan: az a mű, melyet az alkotó Szélfúvás, és a Bolondok hajóján c. regényeiből gyúrt monodrámává Boráros Imre, az egyik legeredetibb felvidéki magyar színművész. A remekül kitalált, hatásos, könnyen mozgatható díszlet is a színész elképzelése alapján készült, és ő iktatta az elhangzó szövegek alá a zenei betéteket is. Az előadásra a Selye János Gimnázium dísztermében került sor, s a nézők szinte a katarzisig jutottak a bő egyóra alatt. Mács József ugyanis az emberi jellemek torzulásait mutatta be a második világháború utáni időkben, a diktatúra karmai közé kényszerített kisebbségi magyarok példáján. Boráros Imre képes volt egymaga több lelki sérültet ábrázolni, érzékeltetve meghasonlottságukat, vergődésüket, a jövőtől való félelmüket. Bizonyos, hogy ez a monodráma sokaknak, elsősorban az ifjaknak szolgálhat majd okulásul, és jelentős hozzájárulás huszadik századi történelmünk megértéséhez.  Író és színművész egymásra talált ebben a műben, talán azért is, mert mindketten elszenvedői voltak az eseményeknek.

Batta  György{iarelatednews articleid=”42672″}