A hétvégén a szégyenletes beneši törvények miatt meghurcolt és kitelepített felvidéki magyarságra való emlékezés jeléül avattak emléktáblát a Bátorkeszi Római katolikus templomban. Az eseményt a komáromi Kecskés László Társaság szervezte, védnökei voltak: Dr. Molnár Attila Komárom polgármestere, országgyűlési képviselő és Labancz Roland Bátorkeszi polgármestere.
A rendezvény ünnepi szentmisével vette kezdetét, amelyen Varga Róbert katolikus plébános, Czinke Zsolt református lelkész és Nagy Attila Ákos, a szőnyi gyülekezet lelkipásztora szolgált.
A megjelenteket Nemes Andrásné Zsuzsanna köszöntötte, aki elmondta: „Ma azért lehetünk itt, mert a Kecskés László Társaság Bátorkeszin is emléktáblát adományoz a kitelepítettek emlékére. Azoknak, akik valamikor otthonukat, házaikat veszítették el és azoknak a családrészeknek, akik itt maradtak, de a hazájukat veszítették el. Sem Ők, sem mi az utódok, akiket a benesi dekrétumok kollektív bűnösséggel vádolnak, soha nem kaptunk semmiféle kárpótlást, sem bocsánatkérést. A kitelepítést követő bűnös korszak hosszú időre szétszakította családjainkat. De vajon lehet-e kárpótolni az elrabolt időt, az egymás közelségét nélkülöző üres éveket? Ma már a határok átjárhatóságával minden egyszerűbb lenne, de most már hozzájuk csak a temetőbe vezet az út. Ezért nagyon fontos a mai nap. Mi, akik ma itt vagyunk, a kitelepítettek leszármazottai, még tudunk valamit tenni egymásért. Mi, akik több évtizeden át a szeretet és az összefogás erejében bízva tesszük a dolgunkat, azért vagyunk itt, hogy hitünket megőrizve az összetartozásunk magasztos érzését együtt megélhessük. Legyen ez a tábla egyben összetartozásunk jelképe is.
Ezt követte a Szózat eléneklése, majd az emléktábla avatása egyházi szertartással. Elsőként Bátorkeszi község polgármestere, Labancz Roland tartotta meg ünnepi beszédét.
Dr. Molnár Attila, Komárom polgármesterének gondolatait Hornig Rudolfné, alpolgármester tolmácsolta: „Benesék már a II. Világháború alatt bíztak abban, hogy a szovjetek kisöprik a felvidéki magyarokat, ám mivel ez nem sikerült, ennek egyenes következménye volt a kassai kormányprogram, amelynek gerincét az ún. Beneš-dekrétumok adják. Jött a megfélemlítés, az egyoldalú deportálás. Ám mivel a nemzetközi diplomáciával ezt elfogadtatni nem tudták, 1946. február 27-én így került sor az ún. lakosságcsere egyezményre. Akik megszenvedték az ún. lakosságcserét, azt sosem tekintették annak, hiszen több mint 100 ezer ember brutális kitelepítéséről volt szó. Aki megkapta az ún. fehér lapot, annak nem volt menekvés, várta Őt és családját a marhavagon és az embertelen körülmények. Szégyen, hogy a mai Európában a deportálásokra és a kitelepítésekre feljogosító jogszabályok, az ún. Beneš-dekrétumok még ma is hatályban lehetnek. Komárom városa a felvidéki kitelepítettek emlékvárosának tekinti magát. Épp ezért országgyűlési képviselőként tett javaslatomra a Magyar Országgyűlés a közeljövőben napirendre veszi a felvidéki kitelepítettek ügyét, és a Parlament döntése értelmében április 12-e a felvidéki kitelepítettek emléknapja. Ez az első lépés, amelyet ezen az úton kötelességünk megtenni és bízom benne, hogy hamarosan részese lehetek egy olyan jogszabály megalkotásának is, amely a kitelepítést elszenvedők kártalanításáról rendelkezik.
Vallom, hogy a megélt és átélt sorsokon változtatni már nem tudunk, de emlékezni és emlékeztetni mindannyiunk közös történelmi felelőssége.”
Dolník Tibor alpolgármester szavalata után a Karátsony Imre énekkar és a búcsi Verselő igricek zenés irodalmi műsorát látták, majd egy közös dalt Radvanszky Valériával és Bathó Annamáriával.
Szabó Edit egykori polgármester megemlékező előadása a Bátorkesziről kitelepítettek és deportáltak sorsáról nem csak az előadónak, de a jelenlévők közül is többnek a könnyeivel kellett megküzdenie.
A 86 éves Rigó Jánosné visszaemlékezéseiben és saját költeményének elszavalásával emlékezett a kitelepítésre, mert tudja a felejtés száműzetés, az emlékezés szabadulás.
A megemlékezők végül elszorult torokkal hallgatták Tolcsvay Béla lélekemelő műsorát -„ Áldott legyen mindig ez a föld!”- együtt énekelve a művésszel: Legyen úgy, mint régen volt, hogy ne ártson a magyarnak se a Duna, se a Tisza, se az Olt. „A Korona szertartásában elhangzik egy üzenet, amely szerint Mátyás király azt mondta: „…az isteni szolgálatra bármilyen idő alkalmas, és mind az, amit a haza érdekében tesz az ember, nem egyéb, mint Isten szolgálata.” Ebben benne van az egész élet. A szépséges énekeket felmutatva a gonosszal és a cinizmussal szembeszegülve dolgozni a lélek szabadságáért, amelyhez a szeretet, a bizalom, a barátság ugyanúgy hozzátartozik, mint az, hogy ünnepet szerezzünk embertársainknak. Népdalaink és népénekeink megelevenítik a múltat, és szakrális tartalmuk révén megérintik a hallgatóságot. Elődeink, a Jóisten s a magyar szentek üzenetének közvetítéséhez nem kell élesben politizálnom, s hivatásom által mégis teljesíthetem keresztény magyarként kötelességemet. Boldog vagyok, hogy magyarnak születtem, hogy itt élhetek ebben a gyönyörű országban Európa kellős közepén. Erős, megtartó ez a Kárpát-haza. Kötőanyag gazdagsága. Gazdagsága pedig népének hagyományos tartása, becsülete. Naponta azt a szeretetet osztogatom szét, amelyből eleink a felbecsülhetetlenül szép szőttest, népművészetünket megalkották.
Az ének megindítja a lelkeket, és ráirányítja a figyelmet arra, hol is élünk, milyen ez az ország, miért kell ma fohászkodnunk. Felemelő érzés számomra, hogy énekszóval beszélhetek a világról, a minket körülölelő szépségről, elődeink és a magam hazaszeretetéről, Isten gondviselő jóságáról, az emberi fájdalom súlyáról, az öröm¬érzésről, a szenvedés értelméről, felelősségünkről a világban.
Hiszem, hogy az énekek lélektől lélekig hatnak. Remélem, hogy megtisztító erőt, erkölcsi, lelki, szellemi kapaszkodót tudnak nyújtani a mai élet elkeseredettjeinek, kiábrándultjainak, csalódottjainak és reménykedőinek” -mondta az énekmondó,akinek dalai hangzás világa, a magyar lélek formáit szóban és dallamvilágban híven tükrözi.
Az ünnepség koszorúzással, nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével ért véget a templomban, utána bensőséges hangulatú szeretetvendégség következett a kultúrház presszójában.
Miriák Ferenc/Felvidék.ma
Fotó: a szerző felvételei
{iarelatednews articleid=”42247,39895,39841,38557,38597,20220″}
