42447

Az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola az őszi szünet előtti utolsó napon immár második alkalommal szervezte meg a töklámpás ünnepséget. Az ünnepség része annak a nyitási politikának, melyet az új igazgatónő, Lészkó Katalin képvisel.

„Ez az időszak a sütőtök szezonja. A gyerekek nagy örömmel készültek az ünnepségre”- tájékoztatta portálunkat Bóna Nagy Tímea ötletgazda. A tanító néni hangsúlyozta, az ünnep nem Halloween, a gyermekek nem rémisztő jelmezekben vonultak fel. Hanem az időszakhoz kötődő hagyományok bemutatására összpontosítottak. A tanulók odahaza, vagy az iskolában is készítették azokat a töklámpásokat, mellyel kora este felvonultak. A felvonuláson a gyermekek szülei is részt vettek. Ezt követően az iskola éttermében folytatódott az ünnepség ügyességi játékokkal, tánccal, önfeledt szórakozással. Kiértékelték a töklámpásokat, az elkészítőik apró ajándékokat kaptak. „Nagyon sokat segítettek a szülők is, aktívan álltak a kezdeményezéshez. A gyerekek pedig várták, s remekül szórakoztak az ünnepségen”- mondta végezetül a tanító néni.42447 1
Lészkó Katalin augusztus elsejével vette át a város magyar alapiskolájának az irányítását. Az ipolysági születésű alsó tagozatos végzettségű tanárnő hosszú ideig a lévai Juhász Gyula Alapiskolában tanított. Hát éven át az iskola igazgatóhelyetteseként tevékenykedett. Jelenleg még Léván él gyermekeivel.
„A Pongrácz Lajos Alapiskola komoly múlttal rendelkezik. Szeretném az iskola hagyományait megtartani, és ebből merítve tovább öregbíteni az intézmény hírnevét. Számomra az egyik legfontosabb cél a magyarság megőrzése és az identitástudat erősítése az iskolánkat látogató gyermekekben” – nyilatkozta az igazgatónő. Terveiről elmondta, szeretné az idegen nyelvek oktatását hatékonyabbá tenni. Emellett nagy hangsúlyt fektet a regionális történelem és földrajz oktatására, mindez a magyarság megőrzését szolgálja. A hosszútávú tervei közt szerepel az egész napos iskola bevezetése az alsó tagozat 1. és 2. évfolyamában. Ez bonyodalmas előkészületet igényel, így a bevezetés pontos időpontja még ismeretlen.42447 2
„Szeretném megnyitni az iskola kapuit a nagyközönség előtt. A közeljövőben nyitott napokat szervezünk, ez idő alatt az érdeklődők bepillantást nyerhetnek az iskolánk mindennapjaiba. Szeretném szorosabbra fűzni a kapcsolatot a szülőkkel valamint az iskolabarátokkal. A töklámpás ünnepségünk is ezt a célt szolgálta” – tájékoztatott Lészkó.
Hosszútávú terve az intézmény felszerelése korszerű berendezésekkel. A tervek közt szerepel kerámia táblák beszerzése, valamint interaktív táblák számának növelése. Mint megjegyezte, csak így lehet megfelelően kihasználni a technika és az internet adta lehetőségeket a tanítás folyamatában. Végezetül elmondta: „Szülők legyenek büszkék arra, hogy a gyermekük a Pongrácz Lajos Alapiskola tanulója. S kérem, hogy legyenek segítségünkre abban, hogy meg tudjunk felelni a XXI. század iskolájával szemben támasztott elvárásoknak, mert csupán együttes összefogással tudunk előre lépni gyermekeink érdekében. Minden erőmmel azon leszek, hogy a lehető legtöbbet nyújtsam egykori alma materemnek. Szeretném méltó rangra emelni a Pongrácz Lajos Alapiskolát. Egy olyan rangra, melyet méltán megérdemel.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
Fotó: Peter Paulenka és Pásztor Péter